A dolgozói 4 százalékát, azaz 15 ezer embert bocsát el a német ipari konglomerátum, a Siemens. A társaság korábban ennek a létszámnak csupán a felét akarta elküldeni, de az új vezérigazgató a kiemelt jelentőségűnek tartja a költségcsökkentést. Ettől azt remélik, hogy a nyereségességen javítani tudnak. A Siemens részvénye 1 százalékos mínuszban mozog. 

15 ezer dolgozójától válik meg a Siemens – jelentette be a német ipari konglomerátum. A vállalat jelenleg 370 ezer embert foglalkoztat, így a létszámleépítés a teljes munkaerő mintegy 4 százalékát érinti. Az elbocsátások harmadát, azaz mintegy 5 ezer embert pedig Németországban küldenek el a társaságtól.

Korábban a Siemenshez közel álló források arról számoltak be, hogy a cég 8 ezer fős létszámleépítést tervez. A lépés egyébként a 6 milliárd eurós költségtakarékossági program része, amitől azt reméli a Siemens, hogy javulhat a nyereségessége és a lemaradását behozhatja az olyan riválisokkal szemben, mint az amerikai General Electric, vagy a svájci ABB.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

A létszámleépítést a néhány hónapja kinevezett vezérigazgató, Joe Kaeser jelentette be, aki a nyáron vette át Peter Loescher helyét a cégnél. A személycserére azért került sor, mert a Siemens jelezte, hogy nem tudja tartani az október 1-jén kezdődő üzleti évre vonatkozó célokat.

A Siemensnek számos nehézséggel kellett megküzdenie az elmúlt időszakban. Európában az amerikai palagáz forradalom miatt jelentős mennyiségű szén áramlik, ami miatt inkább a széntüzelésű erőműveket használják és több vállalat emiatt elhalasztotta a gáz üzemű erőművek építését, továbbá a kínai gazdaság lassulása miatt is kevesebb megrendelést kapott a cég. Gond volt még 16 nagysebességű vonattal is, mivel csak csúszva kapta meg a cég az engedélyeket, ami 500 millió euróba került a társaságnak.

Létezik-e kockázat nélküli tőzsdézés?

A tőzsdézés bizony kockázatos műfaj, kár is lenne az ellenkezőjét elhitetni magunkkal. A kockázat azonban nem egyenlő a kontrollálhatatlan veszéllyel, a sikeres tőzsdéző pontosan átlátja és a megfelelő módszerekkel határok közé szorítja a kockázatait. Hogy hogyan lehet a kockázatokat minimalizálni, és milyen eszközöket használnak a profi tőzsdézők a hosszú távú sikeresség megőrzéséhez, soron következő webináriumunkon kiderül.

Időpont: 2013. október 3. csütörtök, 17:30. További információk itt

A bejelentés után 1 százalékos mínuszban mozog a Siemens részvénye a német piacon, igaz, a hangulat sem túl jó. A papír egyébként minimálisan felülteljesíti a DAX indexet a mai kereskedés során.

Siemens napi grafikon (Xetra)Forrás: Bloomberg, Investor.hu