Az Erste Bank 2013. szeptember 30-án felmondta a Magyar Postával meglévő, a folyószámlák, megtakarítási termékek, hitelkártya, folyószámlahitel és személyi kölcsön közvetítésére vonatkozó szerződéseit - jelentette be a bank.

2014. április 2-tól megszűnnek az erstés termékekhez kötött szolgáltatások a postákon, de a bank hálózatában teljes körűen igénybe vehetik azokat az ügyfelek.

A lépést azzal magyarázza az Erste, hogy a posta megváltozott stratégiája nem tette lehetővé a köztük fennálló szerződéses rendszer néhány elemének fenntartását. A Magyar Postát a bank továbbra is fontos üzleti partnerének tekinti, a társasággal kötött egyéb szerződései változatlanul érvényben maradnak - írja közleményében az Erste Bank, hozzátéve, hogy továbbra is elkötelezett a magyar piac irányában, teljes termék- és szolgáltatásválasztékával szolgálja ki lakossági és vállalati ügyfeleit országosan 135 bankfiókjában.

A lépés nem meglepő, mert tavaly decemberben már bejelentették, hogy az Erste Befektetési Zrt. és a Magyar Posta közötti együttműködési megállapodás megszűnik, a posta pedig idén júliusban közölte, hogy stratégiai együttműködést kötött az FHB Jelzálogbankkal. Ennek keretében a két fél irányítása alá kerül a Díjbeszedő Holding, továbbá az FHB részesedést szerez a Magyar Posta Befektetési Zrt.-ben, amely a postákon szándékozik befektetési szolgáltatási termékeket értékesíteni, illetve ilyen jellegű szolgáltatásokat nyújtani. A tranzakció zárását szeptember 30-ra prognosztizálták.