A turizmus a jövő évi költségvetés nagy vesztese

Vágólapra másolva!
A jövő évi költségvetés jelenlegi verziójában mindössze 9,9 milliárd forint szerepel a turisztikai célelőirányzaton. Ennél még idén és tavaly is több pénz jutott a területre, pedig a szakma már eddig is pénzszűkére panaszkodott.
Vágólapra másolva!

A 2014-es költségvetés nagy vesztese a turizmus lehet, a területre ugyanis a büdzsé jelenlegi verziója szerint mindössze 9,9 milliárd forint jutna - írja a Világgazdaság. Az idei költségvetési törvény 12,5 milliárdot szánt a turizmusra. A helyzetet tovább rontja, hogy Magyarország ebből a célelőirányzatból fizeti a Forma 1 - Magyar Nagydíj 6 milliárdos rendezői jogdíját is.

Számos szakmai dokumentum kiemeli, hogy a magyar turizmusnak inkább forrásnövelésre volna szüksége, hiszen a Malév csődje miatt jelentősebb marketingforrások kellenének ahhoz, hogy a Liszt Ferenc Repülőtér forgalma növekedjen.

Ha visszaesik a turizmus, az más területekre is negatív hatást gyakorolhat, érinti az örökségvédelmet, a környezetvédelmet vagy a vidékfejlesztést is.

Összehasonlításképp: jelenleg Bécset önmagában 14 millió eurós költségvetésből népszerűsítik, ez az összeg pedig nagyjából megegyszik a Magyar Turizmus Zrt. teljes országos büdzséjével.