Vágólapra másolva!
Nem ment jól ma a budapesti tőzsdének, amit a Mol nagyobb lejtmenete húzott mélyebb mínuszba. A magyar olajcéggel kapcsolatban több jelentős hír is érkezett. Előbb a horvát újságok írták meg, hogy  az Intelpol kiadta az elfogatóparancsot Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatóra, majd délután a magyar kormánytól kérték, hogy a Mol vegye fontolóra az INA-ban lévő részesedésének eladását. Egyébként a többi magyar blue-chipnek sem ment jól ma, a Richter és az OTP árfolyama is csökkent.Nyugat-Európában az olasz tőzsde tud ma erősödni a vezető indexek közül, mivel az olasz szenátus a miniszterelnök mögé állt a bizalmi szavazáson. A többi parketteken azonban mínuszok uralkodnak.Az USA-ban is az eladók vannak fölényben, követve a széleskörű rosszabb európai hangulatot, ráadásul még gyenge foglalkoztatottsági adat is érkezett, ami szintén nem segített a parketteken.
Vágólapra másolva!

Lehúzta a BUX-ot a Mol

Mélyebb mínuszban fejezte be a napot a budapesti tőzsde, amit elsősorban a Mol esése váltott ki. Az olajpapír végül 1,9 százalékos csökkenéssel zárt, bár korábban volt már 2,3 százalék feletti zuhanásban is. Ugyanis délután érkezett a hír, hogy a magyar kormány arra kéri a Molt, hogy vegye fontolóra a horvát INA olajvállalatban meglevő 49 százalékos részesedésének eladását.

Mol árfolyam

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

A Mol, és Hernádi Zsolt megvédésére irányuló kormányzati kommunikáció időzítése nem volt véletlen. Az Interpol felvette a Mol első emberét a körözöttek listájára, ráadásul a magyar rendőrséghez is megérkezett a horvátok kérése a menedzser kiadatásáról.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

De a hazai többi blue-chip sem teheti ki az ablakba a mai teljesítményt, ugyanis ők is a negatív tartományban zártak. A Richter, bár korábban a nap folyamán volt 1 százalék feletti esésben is, de zárásra azért visszább vett kicsit mínuszából.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Az OTP szerdán sem tudott javítani heti teljesítményén, és már harmadik egymást követő napon fejezte be a kereskedést alacsonyabb árfolyamon, mint a megelőző napi záróérték.

A Magyar Telekom tegnapi záróárfolyamán végzett, az Egis pedig minimális mínuszt produkált. Az Egis részvényesei egyébként mától ajánlhatják fel eladásra meglévő papírjaikat 28 ezer forintos áron, erre pedig november 5-ig van lehetőségük.

A forintnak ma már nem ment túl jól, kisebb gyengülést produkált az euróval szembeni árfolyam délelőtt, bár drasztikus mozgásról nem beszélhetünk, és délután már kisebb visszaerősödést is lehetett látni.

EUR/HUF árfolyam

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Az olaszok a kivételek

Az európai tőzsdék nagyobb része mínuszban mozog a kereskedés végéhez közeledve is, ezen nem változtatott a délutáni EKB kamatdöntő ülés és az amerikai ADP foglalkoztatottsági adat sem. Kivétel az olasz börze, amely a pozitív tartományban áll, annak köszönhetően, hogy Enrico Letta, olasz miniszterelnök megkapta a szükséges támogatást a szenátustól a bizalmi szavazáson.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

A pluszok mértéke viszont mérséklődött, mivel délelőtt még 1 százalék feletti emelkedésben is volt a milánói tőzsdeindex, mert már korábban arra lehetett számítani, hogy ez lesz a szavazás kimenetele.

A milánói tőzsdeindex értéke (pontban)

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Nem változtatott az alapkamaton az Európai Központi Bank, 0,5 százalékon hagyta az irányadó ráta nagyságát, ami teljes mértékben megfelelt az elemzői várakozásoknak. Mario Draghi elnök sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az EKB pedig kész újra hosszútávú finanszírozást nyújtani az európai bankszektornak, akár a korábban már kipróbált LTRO formájában, ha annak szükségét látja. Draghi szavaira erősödésbe kezdett az euró a dollárral szemben, amit persze az olasz belpolitikai feszültségek oldódása is segített.

A portugál részvényindex is emelkedni tud annak köszönhetően, hogy az indexben 11 százalékos súllyal szereplő Portugal Telecom 5 százalékkal ugrik azok után, hogy Brazília legnagyobb telefontársasága beleegyezett, hogy egyesül a Portugal Telecommal.

Portugal Telecom árfolyam (Lisszabon)

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Visszább vett a 3,5 százalékos mínuszaiból a Tesco árfolyama, de még így is 1,4 százalékos csökkenésben van, mivel a cég gyengét jelentett. A társaság a profit tekintetében elmaradt a várakozásoktól, míg a forgalmat illetően szinte kivétel nélkül visszaesésről volt kénytelen beszámolni az előző évhez képest.

A többi európai kiskereskedelmi lánc szintén gyengélkedik, a francia Carrefour 1,5 százalékkal, míg a brit Sainsbury 1,2 százalékkal zuhan.

Mínuszok New York-ban

Mínuszban vannak az amerikai részvényindexek is követve az általános európai rosszabb hangulatot. A New York-i parketteknek nem tett jót az sem, hogy délután a vártól igencsak elmaradó foglalkoztatottság bővülésről számolt be az ADP. Ugyanis az adat csak 166 ezer fős emelkedést mutatott, holott az elemzők 180 ezer fős növekedést vártak, ráadásul még az előző havi adatot is lefelé módosították, 176 ezerről 159 ezerre.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Az Empire State Realty Trust tegnap bevezette 71,5 millió darab részvényét a piacra, amelyekkel ma 13 dolláros árfolyamon kezdődődött meg a kereskedés, így mostantól bárki "megvásárolhatja" a világ egykori legmagasabb épületét, az Empire State Buildinget.

Éves mélypontja közelébe süllyedt a BlackBerry árfolyama, miután az okostelefongyártó cég bejelentette, hogy a nagy átstrukturálás költségei még a korábbi 100 millió dollárt is meghaladhatják, akár a 400 millió dollárt is elérhetik.

BlackBerry árfolyam (Nasdaq)

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

2 százalékos mínuszban van az Alcoa, ami főleg a Deutsche Bank elemzésének köszönhető. A Deutsche Bank a korábbi 9 dolláros célárát 5,5 dollárra vágta vissza, és a korábbi tartás ajánlását is eladásra módosította. Az elemző szerint főleg a csökkenő alumíniumárak gyakorolhatnak negatív hatást a társaságra. A cég jövő kedden teszi majd közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését, amivel megkezdi a gyorsjelentési szezont is.

2 százalékos mínuszban jár a Tesla Motors árfolyama, amiben nagy szerepe lehet a Baird által kiadott elemzésnek. A cég elemzője a korábbi felülteljesítőről semlegesre módosította ajánlását a részvényre, holott a 187 dolláros célárat fenntartotta.