Nyáron sem jártak többet a magyarok a Tescóba

Vágólapra másolva!
Ismét jókora pofont kapott a tőzsdén a Tesco, a cég ugyanis meglehetősen gyenge első féléves jelentést tett ma reggel közzé. A részvények 3,6 százalékos mínuszban is jártak, bár nap végére sikerült ebből sokat ledolgozniuk. A Tesco régiós piacai közül a magyar teljesített a legjobban, de ezzel együtt nálunk is 1,6 százalékkal esett vissza az üzletlánc forgalma. Még a legjobban teljesítő Egyesült Királyságban sem tudott növekedést felmutatni az első félévben a Tesco.
Vágólapra másolva!

Folytatódik a Tesco agóniája, derült ki az első féléves jelentésből, az angol kiskereskedelmi óriás ugyanis képtelen volt olyan teljesítményt nyújtani, amit az elemzők elvártak. Az árbevétel közel 1 milliárd fonttal lett alacsonyabb, mint a várt, ráadásul az üzletmenetet leginkább jellemző működési nyereségsoron is csalódást okozott Tesco.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Nem a vártnak megfelelően alakulnak a bevételek

Ezzel így aligha enyhül majd a nyomás Phil Clarke, a Tesco vezérigazgatóján, aki a „balul sikerült” 2012-es év után fordulatot ígért 2013-ra. Igaz ugyan, hogy az üzemanyagáraktól, valamint általános forgalmi adóktól tisztított bevételek hozták az elemzők várakozásait a második negyedévben, ám ettől még zéró növekedés volt tapasztalható az Egyesült Királyságban. Nem is meglepő, hogy ha a teljes első félévet vizsgáljuk, akkor az elemzőkhöz és az előző évhez képest is elmaradás mutatkozott a teljes árbevételt tekintve.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Gyenge Európa, erős Magyarország

Ami különösen fontos volt a jelentésből, hogy az európai üzletekből származó profit 68 százalékos csökkenést mutatott, és mindössze 55 millió fontot tett ki. Tekintve, hogy az Egyesült Királyságban 1,13 milliárd font eredményt ért el a cég, így meglehetősen marginálisnak tekinthető az európai üzletek súlya, ám ennek a jelenségnek az erősödése nem feltétlenül számít kedvezőnek, mivel így csak még inkább a brit gazdaságtól válik függővé a Tesco. A kelet-közép európai országokban pedig így vajmi kevés eredménnyel tud profitot termelni a cég.

Ami viszont a magyarországi működést illeti, nos, a Tesco-nak nincs olyan nagy oka a panaszra, mivel jóval jobb eredményt ért el, mint a régiós országokban. Míg a török piac 10,7 százalékkal zuhant, valamint a szlovák értékesítés is 4,5 százalékkal esett vissza, addig Magyarországon csupán 1,6 százalékos visszaesés volt tapasztalható az előző évhez képest.

A második félév már jobb lehet

Egyelőre tehát nagyon úgy fest, hogy az 1 milliárd dolláros nagy átstrukturálási program nem hozza a hozzá fűzött reményeket. A vezérigazgató viszont bizakodó, aki szerint a jelenlegi félévben már jobb eredményeket érhet el a társaság. Valamelyest alátámaszthatja ezt, hogy az eurózóna gazdasága egyre inkább a kilábalás jeleit mutatja a „W” alakú recessziós szakaszból, és így a lakosság újra növelheti fogyasztását.

Ettől függetlenül számos elemző és befektető tart a különböző diszkontáruházak, az Aldi, vagy éppen a Lidl térhódításától, ami egyértelműen káros hatással van a Tesco árbevételére és profitjára is. Valamilyen szinten így érthető, hogy a vállalat próbál az online értékesítések felé nyitni, amiben nagy lehetőségeket látnak.

A mostani féléves eredmények viszont egyelőre nem mutatnak jól, és a befektetők sem fogadták kitörő lelkesedéssel azok publikálását. A délelőtti órákban 2-3 százalékos mínuszok mutatkoztak a Tesco árfolyamában, igaz nap végére ebből sokat sikerült ledolgozniuk.

A Tesco árfolyama (London) Forrás: Bloomberg