Vágólapra másolva!
Rekord profitot ért el a Samsung a harmadik negyedévben, ráadásul az elemzői várakozásokat is sikerült megvernie a vállalatnak. Jól fogytak Ázsiában az olcsóbb készülékek, ami ellensúlyozni tudta a magasabb kategóriás eszközök iránt mutatkozó gyengébb keresletet. 
Vágólapra másolva!

A működési eredmény 10,1 ezer milliárd koreai wonra rúgott, ami elég meggyőző, 25 százalékos növekedést jelent a bázishoz képest. Az elemzői konszenzust 1,5 százalékkal sikerült felülmúlnia a vállalatnak.

A szép számokra jókorát húztak a papíron, de nap közben sajnos vissza is kalapálták. Technikai alapon egyelőre nem vennénk meg a részvényt, majd akkor lesz érdekes a sztori, ha a 200 napos mozgóátlagot és az ellenállást is át tudja törni az árfolyam.

A Samsung árfolyama Forrás: Bloomberg, Investor.hu