A Gazpromot érdekelnék az INA benzinkutjai

Vágólapra másolva!
A Gazprom számára nem az INA, hanem a vállalat benzinkúthálózata lehetne érdekes. Azokkal ugyanis újabb piacot találnának szerbiai finomítójuknak. Jelenleg a Rosznyeft sem venné meg a Mol tulajdonrészét, írja egy horvát lap.
Vágólapra másolva!

Sem a Gazprom, sem a tulajdonában lévő szerbiai olajipari vállalat, a NIS nem érdeklődik az INA részvényei iránt, mondta Kiril Kravcsenkó, a NIS elnöke.

Szerinte a cég benzinkutakat vásárolna a pancsovai finomító vonzáskörzetében lévő országokban. Ebből a Jutarnji list arra következtet, hogy a Gazprom és érdekeltségei számára nem az INA sziszeki és fiumei létesítményei lennének érdekesek, hanem a kiskereskedelmi hálózata, és a benzinkutak megvásárlásával léphetne be a horvát piacra. A lap úgy tudja, hogy a Rosznyeft sem érdeklődik a Mol tulajdonában lévő INA részvények iránt.

Ugyanakkor Moszkvában nem cáfolják, hogy tárgyalnak a horvát kormánnyal, és közvetetten Budapesttel is kapcsolatban vannak, írja a Jutarnji list. A megbeszélésekről azonban nem közöl további információkat.