Kétmillióba fáj egy elvesztett laptop

Asus transformer pad infinity, táblagép-laptop kombó
Vágólapra másolva!
Regionális kutatást végzett az Intel, amelyből többek közt az derül ki, az adatok elvesztése sokkal súlyosabb hiány, mint az eszközé.
Vágólapra másolva!

A kutatásban 744 magyar, cseh, lengyel és szlovák céget vizsgáltak meg. A vállalatok több mint egynegyede tapasztalta már, mit jelent, ha ellopnak tőle, vagy elveszít számítógépet. Többségük azt állítja, hogy az adatok elvesztése súlyosabb gondot jelent neki, mint az eszköz eltűnése. A veszteséget súlyosbítja, hogy az alkalmazott munkavégzése akadályozottá válik, illetve hogy a gépen tárolt információ copyright alatt áll, eszmei értéke jóval meghaladja a hardver költségét: Magyarországon ez nagyjából átlagosan 360 ezer forint, míg a tárolt adatok értékét több mint 2 millió forintra becsülik a vállalatok. A becsült érték Lengyelországban a legmagasabb 2,32 millió, cseheknél 2,2 millió, a magyaroknál 2,178 millió, míg a szlovákoknál 1,8 millió forint.

A legsúlyosabb veszélyforrás azonban az ellopott adatokkal való visszaélés kockázata. Ennek kárértékét a Cseh Köztársaságban és Szlovákiában 15 millió forintban, a lengyel cégek 13,15 millió forintban, míg a magyarok mintegy 10 millió forintban határozták meg.

Az Intel Hungary üzletfejlesztési igazgatója, Gacsal József elmondta: a legtöbb informatikai vezető is azon az állásponton van, még végzetes veszteség is lehet egy cég számára, ha az alkalmazottak elveszítik a laptopokat. A legtöbben Lengyelországban vélik így (84,3 százalék), és csak Szlovákiában vannak kisebbségben azok a válaszadók (41,7 százalék), akik szerint nem fogja tönkretenni a céget az, ha eltűnik valamelyik vezetőjük gépe. Hozzátette, a fő probléma az, hogy minden második laptopról hiányzik az adatvédelmi rendszer. Sajnos a legkevésbé Magyarország titkosítja az adatokat, ilyen szempontból a cégek mindössze 58,6 százaléka elővigyázatos.