Hiába a Bayern rekordja, így sem ülhet fel Európa trónjára

Vágólapra másolva!
Igen impozáns teljesítményt mutatott az elmúlt szezonban a Bayern München, amely az újabb bajnoki cím mellett egy BL trófeával is gazdagodott. Tulajdonképpen ennek is köszönhető, hogy a klub bevételei a júniusban zárult pénzügyi évben új csúcsra ugorhatnak 400 millió euró felett. A verseny továbbra is igen éles az európai top klubok között, így elképzelhető, hogy továbbra is a Real, a Barca és a Manchester mögé szorul a bajor sztáralakulat.
Vágólapra másolva!

A valaha volt legjövedelmezőbb idényét zárta júniusban a leggazdagabb német futball klub, a Bayern München, írja a Bloomberg Karl-Heinz Rummenigge klubigazgató interjújára hivatkozva. Ezek szerint a bajor csapat tavaly több mint 400 millió eurós bevételt ért el az egy évvel korábbi 332 millió eurót követően, amiben komoly szerepe volt a Bajnokok Ligája győzelemnek, illetve a 23 bajnoki címnek is.

A pályán mutatott teljesítmény mellett ráadásul a profit terén is igen jól teljesített a Bayern, amely már a 21. egymást követő idényt zárta nyereséggel. Rummenigge elmondása szerint a 2011/12-ben realizált 11 milliós profitot könnyedén túlszárnyalhatja a Bayern. Ezzel vélhetően a befektetőket is sikerülhet lenyűgözni, akik magját tulajdonképpen a szurkolók adják. Az Adidas és az Audi egyaránt 9,1 százalékos részesedése mellett a Bayern többségi, 81,9 százalékos részesedése a több mint 200 ezres nagyságrendű szurkolótábor kezében összpontosul.

Korai még ünnepelni? Forrás: AFP/Andreas Gebert

Azonban a bőrnadrágosok hiába előzék meg több fronton is a Borussia Dortmundot több fronton is, Európa csúcsára egyelőre minden szinten nem feltétlenül tudnak felülni, legalábbis a futball klubok árbevétele terén várhatóan nem. E téren az elmúlt 8 évet a Real Madrid dominálta, amely a 2011/es- szezont 513 millió eurós bevétellel zárta, igaz ettől a Barcelona sem maradt le sokkal a Deloitte listája szerint. A harmadik helyre még van esélye a Bayernnek, de ehhez a tavaly még acélosabbnak tűnő Manchester Unitedet kellene maga mögé utasítania. Az angol rekordbajnok egyébként a júniusban záródó szezont 363 millió fontos, azaz mintegy 430 millió eurós (jelenlegi árfolyammal számolva) bevétellel zárta, ami nem könnyíti a németek helyzetét. Biztosat pedig csak a november 13-án esedékes közgyűlés után lehet majd megtudni, míg az európai ranglistára csak a jövő év elején publikálandó Deloitte jelentésben derülhet fény.

Forrás: Deloitte, Investor.hu