Pattannak a német közműcégek

Vágólapra másolva!
Nagyot pattannak a német közműcégek, az E.ON közel 4 százalékos, míg az RWE részvényárfolyama már e fölötti szárnyalásban van, miután német lapértesülés szerint az EU változtatna az ország megújuló energiaár politikáján. Pedig a szélesebb részvénypiaci hangulat meglehetősen gyatra, a német DAX index 1 százalékos mínuszban áll.
Vágólapra másolva!

Nagy szárnyalásba kezdtek a hétfői kereskedésben a német közműcégek, miután a Frankfurter Allgemeine Zietung (FAZ) értesülései szerint Joaquin Almunia és Guenther Oettinger EU-biztosok szeretnének változásokat látni a német megújuló energiaárak jelenlegi szabályozásában.

Almunia azt szeretné elérni, hogy a tiszta energiát előállítóknak fizetett fix árat csak kivételes esetekben alkalmazzák, írja a Bloombeg a FAZ-ra hivatkozva, míg Oettinger pedig azt forszírozza, hogy piaci árakra számított prémium díj váltsa fel a rögzített tarifákat.

Angela Merkel korábban úgy nyilatkozott, hogy a Zöld Párt is lehet a kerszténydemokraták partnere majd a kormányzásban, ami azonban a közműcégeknek nem túl jó ómen.

A UBS bankház júliusi kommentárjában úgy fogalmazott, hogy ha a zöldek bekerülnének a kormánykoalícióba, akkor az az energiaszolgáltatóknak meglehetősen rossz előjel a jövőre vonatkozóan, hiszen tovább folytatódhat a megújuló energia térhódítása az országban.

RWE árfolyam (Xetra) Forrás: Bloomberg, Investor.hu

E.ON árfolyam (Xetra) Forrás: Bloomberg, Investor.hu