Trendforduló: több cég dől be, mint amennyit alapítanak

csődeljárás, felszámolás, lelekatolt kapu, zárt kapu
Vágólapra másolva!
Az év harmadik negyedévében 8511 cég szűnt meg Magyarországon, 32 százalékkal több, mint a megelőző év azonos időszakában - közölte az Opten céginformációs szolgáltató. Az Opten szerint a következő hónapokban tovább csökken a gazdasági társaságok száma.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt három hónap minden idők negyedik legrosszabb negyedévének bizonyult a magyar vállalkozások számára, a törölt cégek száma jelentősen meghaladja a 2011-2012-ben megszokott havi hatezres átalagot.

Az Opten szerint a mostani adat trendfordulót jelez: a hazai vállalatok száma az év első negyedévében elérte évtizedes tetőpontját, a törölt cégek száma meghaladta az újakét, ami a szigorodó jogszabályok és az elnyúló gazdasági stagnálás együttes hatásának köszönhető - idézi a közlemény Tóth Tamást, az Opten igazgatóját. Hozzátette: a törlési hullám a közlejövőben csillapodik ugyan, de a cégalapítások számában is erős a visszaesés, így az elkövetkező hónapokban a gazdasági társaságok számának további csökkenése várható.

Némileg árnyalja a képet, hogy európai mértékekben továbbra is rendkívül magas a mikrovállalkozások száma, a fluktuáció pedig egy egész nagyságrenddel nagyobb, mint például Németországban.

A cégek törléséhez vezető eljárástípusok közül a számszerűleg a végelszámolás és a felszámolási eljárás is csökken, egyedül a kényszertörlések száma emelkedik: a harmadik negyedévben közzétett 4671 ilyen eljárás több mint duplája az előző negyedévinek, és csaknem négyszerese az előző év azonos időszaki értékének.

A kényszertörlést tavaly márciusban vezette be a cégtörvény, azóta egyre többször élnek a hatóságok ezzel az eszközzel, a harmadik negyedéves adat mégis megugrás a megelőző negyedévekhez képest.

A jogszabályok 2013-ban is szigorodtak valamelyest, gyakorlati alkalmazásuk azonban - az Opten szakértői szerint - még nem tökéletes.