Vágólapra másolva!
Megérkezett az Alt Cash forgalmazó első, 6 konténernyi, online kapcsolatra alkalmas közel 8000 pénztárgépe Magyarországra. A következő néhány hétben heti rendszerességgel érkeznek Dél-Koreából pénztárgépek több ezres mennyiségben.
Vágólapra másolva!

A most megérkezett készülékeket egyelőre nem lehet még üzembe helyezni, ugyanis a gyártási folyamatuk az adóügyi ellenőrző egység, az AEE beépítésével zárul Magyarországon. Ezt követően is előbb a tesztelés következik, majd ezután jöhet az éles üzem.

A forgalmazó időrendi sorrendben fogja kiszolgálni megrendelőit, elsőként, legkésőbb november 30-ig annak a 10 000 felhasználónak adják át a pénztárgépet, akik az NGM-mel kötött szerződésük alapján nettó 100 000 forintos áron rendelték meg a SAM4S NR-270-es modellt.

A NAV tájékoztatása szerint 60-70 ezer megrendelés "lóg a levegőben" vagy azért, mert a kereskedők nem adták le a viszonteladóknak, vagy azért, mert a viszonteladók ugyan begyűjtötték és vissza is igazolták a kereskedőknek a megrendelést, de nem adták tovább a forgalmazóknak, vagyis nincs mögötte szállítói rendelés.

Ezek a körülmények összesen akár három hónapnyi csúszást is eredményezhetnek.

Az adóhatóság egyébként - olyan jogcímen, hogy a nyugtaadási kötelezettséget nem online pénztárgéppel teljesítették - október 1-jét követően nem alkalmaz szankciót, ha az adóalany szeptember 3-ig a NAV-tól üzembe helyezési kódot kért, és 2013. október 1-jét megelőzően megkötött, új típusú, online kapcsolatra képes pénztárgép beszerzésére vonatkozó szerződéssel vagy a pénztárgép-forgalmazó által visszaigazolt megrendeléssel rendelkezik.

Az új gépek üzembe helyezési határideje a jelen állás szerint 2013. december 31, ám a szaktárca már jelezte, hogy ha a gyártás csúszása miatt érné hátrány a kisvállalkozásokat, akkor készek arra, hogy tovább tolják a határidőt.