HSBC: Add el a Magyar Telekomot

2013.10.09. 08:01

Újabb pesszimista szakértői vélemény látott napvilágot a Magyar Telekommal kapcsolatban. Az HSBC elemzője semlegesről alulsúlyozásra rontotta a telekomcég részvényeire vonatkozó ajánlását, aki a papírok célárát is 280 forintra vágta vissza. 

A korábbi semleges helyett már az eladásnak megfelelő alulsúlyozásra ajánlja a Magyar Telekom részvényeit az HSBC elemzője, aki ráadásul a papírokra vonatkozó célárát is visszavágta. A szakértő már csak 280 forintos árfolyamot vár a Magyar Telekom esetében, ami új történelmi mélypontot jelentene a számára.

Az utóbbi hetekben számos elemzőház rontott a Magyar Telekomra vonatkozó ajánlásán, kedden az Unicredit minősítette le semlegesre a telekomcég részvényeit, 330 forintra vágva vissza egy éves célárfolyamát.

A szakértők pesszimizmusát az indokolhatja, hogy folyamatosan csökkennek a Magyar Telekom osztalékára vonatkozó várakozások, és a papírok árfolyama is folyamatosan a történelmi mélypont körül ingadozik.

A Magyar Telekomot követő elemzők átlagosan 331 forintos célárat határoztak meg a Magyar Telekomra, ami közel 30 forintos felértékelődési lehetőséget jelent a részvénynek. Az HSBC így az egyik legpesszimistább bankháznak számít, mivel az általa meghatározott 280 forintos célár jóval az elemzői átlagok alatt található. 

Forrás: [Bloomberg, Investor.hu]