Yellen lehet a Fed új elnöke

Vágólapra másolva!
Fehér házi források szerint Janet Yellent jelöli a Fed elnöki székébe Barack Obama. Yellen a január végén leköszönő Ben Bernanke-t válthatja az amerikai jegybank élén, így ő lehet a Fed első női elnöke. 
Vágólapra másolva!

Janet Yellent fogja jelölni a Fed elnöki székébe Barack Obama, így a történelem során először női elnöke lehet a világ egyik leghatalmasabb intézményének, az amerikai jegybanknak – írja a Marketwatch, fehér házi forrásokra hivatkozva. A jelölés még nem hivatalos, azt ma este az elnök is bejelentheti, azonban nagyon valószínűtlennek tűnik, hogy Obama addig meggondolná magát.

Larry Summers szeptemberi visszalépésével ugyanis Yellen lépett elő a legesélyesebb jelölté a Fed elnöki posztjára, aki jóval kevésbé osztja meg a politikusokat, mint Summers. Yellen sokkal nagyobb népszerűségnek örvend mind a republikánusok, mind a demokraták között, így vélhetően nem lesz gond a szenátusi megválasztásával.

Yellen a befektetők körében is nagyobb népszerűségnek örvend Summersnél, mivel azt gondolják róla, hogy sokkal kevésbé siettetné a Fed eszközvásárlási programjának leállítását. Ezzel pedig sokkal későbbre tolódhat az elmúlt időszak tőzsdei raliját támogató pénzcsap elzárása. (Yellenről részletesebben ebben a cikkben olvashat).