Ötezer embert küld el a Teva

Vágólapra másolva!
Ötezer embert küld el a Teva gyógyszergyártó cég, ugyanis fel szeretné gyorsítani még tavaly indított költségcsökkentési programját. Az elbocsátások nagy részét jövő év végéig szeretnék levezényelni.
Vágólapra másolva!

Az a célja a társaságnak, hogy 2017 végéig összesen 2 milliárd dolláros megtakarítást érjen el, amiből 1 milliárdot már jövő év végéig szeretnének teljesíteni. Az ötezer ember a Teva teljes dolgozói állományának 10 százaléka.

A Teva egyébként már 20 éve van jelen Magyarországon, és tavalyi évi beszámolója szerint 3030 főt foglalkoztat itthon. A cégnek három helyen van telephelye, Debrecenben, Gödöllőn és Sajóbábonyban, de Budapesten is van irodája. Arról azonban nem közölt információt a cég, hogy pontosan melyik országokban bocsátana el embereket.

A Teva a világ legnagyobb generikus gyógyszergyártója, és itthoni leánycége sem kis szereplő. A Teva Magyarország Zrt. ugyanis a tavalyi év végén 290 milliárd forintos árbevételt ért el, ezzel pedig megelőzte az Egis-t (133 milliárd forint), de a Richtert nem tudta lekörözni (327 milliárd forintos bevétel).

Forrás: Teva, e-beszamolo.kim.gov.hu, Investor.hu

A társaság azt is bejelentette, hogy tovább keresik azokat a lehetőségeket, amivel le tudnák választani az olyan eszközöket, amelyek nem tartoznak fő tevékenységi körükbe, vagy a jövő szempontjából nem lényegesek. Az elnök-vezérigazgató szerint már rövid távon is szeretnék növelni hatékonyságukat, és a költségcsökkentési program felgyorsításával képesek lesznek ezt elérni.

A generikus üzletágukra továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek, ahogyan a kulcstermékek kutatás-fejlesztésére is, emellett pedig a fejlődő piacokon is szeretnének tovább bővülni.

A Teva tájékoztatása egyébként elérhető honlapjukon.

A cég részvényeinek árfolyama 2,5 százalékos pluszban tartózkodik a tel-avivi börzén, októberben ráadásul eddig csak emelkedett a papír, ezzel pedig augusztus közepi értékéig ugrott.

A Teva árfolyama (Tel-Aviv) Forrás: Bloomberg, Investor.hu