Putyinnak is fáj a foga a magánnyugdíjpénztárak pénzére

Vágólapra másolva!
"Átmenetileg", a magánnyugdíjpénztárak "biztonságosabbá tétele miatt" az orosz állam magához vonja az eddig a pénztárakba csordogáló járulékokat. Putyin azt ígéri, visszaadja majd az 1700 milliárd forintot közelítő összeget, de kormánytisztviselők és közgazdászok szerint ennek nulla az esélye. Nálunk valami nagyon hasonló történt.
Vágólapra másolva!

Az orosz kormány ideiglenesen leállítja a magánnyugdíjpénztárakba folyósított járulékok továbbítását, számol be a Napi Gazdaság. Ezzel 244 milliárd rubelt, vagyis közel 1700 milliárd forinttal gazdagodik az államkassza.

Az oroszok három évvel az után lépik meg a járulékok visszatartását, hogy az Orbán-kormány is így döntött. 2010 őszén a magyar kormány úgy határozott, hogy átmenetileg, 2011 végéig tartja vissza a nyugdíjpénztárakat megillető járulékokat, aztán 2011 végéhez közeledve felülírták a tervet, és véglegesen az államhoz kerül az eddig a pénztárakba befolyó, a bér 10 százalékának megfelelő összeg.

Az orosz és a magyar lépés közötti kísérteties hasonlóság a lépés érvelésében is felfedezhető. Putyinék azzal indokolják az intézkedést, hogy a magánnyugdíjpénztárak átszervezésével és ellenőrzésével biztonságosabbá teszik a nyugdíjrendszer második pillérét, majd a most lefoglalt összeget vissza fogják fizetni. Az intézkedés kritikusai szerint nem történik más viszont, mint a magánpénztárakban gyűjtött nyugdíjpénzek államosítása. Egy orosz újságnak névtelenül nyilatkozó kormányzati tisztviselők állították, a pénz visszaadásának nulla az esélye. Helyi közgazdászok szerint is nagy a valószínűsége annak, hogy az így bezsebelt pénzt a jövő évi nyugdíjak kifizetésére fordítja a kormány, amiket valahonnan finanszírozni kellene így vagy úgy. Most tehát nem történik más, mint egy megtakarítást bekebelez az állam, bevételhez jut, átmenetileg csökkenti a költségvetési hiányt – pont, mint a magyar esetben. (Annyi különbség van az orosz és a magyar eset között, hogy a magyar kormány a pénztárakban bő tíz év alatt felgyűlt durván 3000 milliárd forintnyi megtakarítást is magához irányította, az oroszoknál egyelőre nincs hír arról, hogy ott is ez történne, még csak a folyó járulékok megtartásáról érkeznek hírek.)