Rendkívül kifizetődőnek bizonyultak a dollármilliárdos alapokat kezelő hedge fundok görög befektetései, melyeken akár több száz százalékos hozamot is elértek a befektetők. Az elmúlt hónapokban számos hedge fund kezdett görög befektetéseket kutatni, melynek eredményeként mára ők váltak a görög befektetési piac egyik legnagyobb szereplőivé. 

Görögország lett a dollármilliárdokat kezelő óriási alapoknak, a hedge fundoknak a kedvenc befektetési területe idén – derült ki a Financial Times írásából. Azóta, hogy Görögország tavaly év végén megkapta Európától a második mentőcsomagot, amivel egy időre elhárult a déli állam csődbemenetelének veszélye, számos nagybefektető kezdett görög befektetések után keresni.

Ennek eredményeként mára az amerikai hedge fundok számítanak a görög befektetési piac egyik legfontosabb szereplőinek. Az érdeklődés pedig egyelőre nem lankad, számos spekuláns lát kiváló lehetőségeket a görög piacban.

Többek között John Paulson, az óriási aranypozícióiról ismert befektetési guru alapja, a Paulson&Co, valamint a Dromeus és a York Capital is azok közé a hedge fundok közé tartozik melyek erőteljesen növelték görög kitettségeiket az utóbbi hónapokban. A felsorolt szereplők óriási pozíciókat vettek fel például a görög Alpha Bankban és Piraeus Bankban.

Paulson érvelése szerint ezeket a pénzintézeteket jelentősen feltőkésítették az elmúlt hónapokban, a görög gazdaság egyre jobban kezd talpra állni a hosszú recesszió után, amiből a legjobban a bankszektor profitálhat.

Ezek a pozíciók pedig hatalmas nyereségeket hozhattak a befektetőknek, az Alpha Bank papírjai például 32 százalékot meneteltek a bank júniusi 550 millió eurós tőkeemelése óta. A pénzintézet feltőkésítésében a nagy hedge fundok is részt vettek, mivel arra számítanak, hogy a forrásnyújtás a későbbiekben rendkívül kifizetődővé válik.

Alpha Bank árfolyama (Athén)Forrás: [Bloomberg]

Azok a nagybefektetők, melyek részt vettek az Alpha Bank feltőkésítésében, ingyen kaptak olyan warrantokat, melyek a lejáratkor a bank 7,4 darab részvényére válthatóak be. Az Alpha Bank warrantjaival és részvényeivel is rendelkező hedge fundok eddig 290(!) százalékos profitot értek el az ezeken a pozícióikon a Financial Times szerint.

Egy hedge fund menedzser szerint néhány éven belül a nagy amerikai alapok válhatnak a görög bankok legnagyobb (akár 50 százalékos) tulajdonosaivá, amennyiben az összes kapott warrantot részvényre váltják.

Mit jelent a warrant?

A warrant úgynevezett opciós utalvány, mely könnyen összekeverhető az opcióval. Abban tér el a szokványos opcióktól, hogy lehívásának fedezetéül a vállalatnak új részvényeket kell kibocsátania, mellyel a forgalomban lévő részvények száma, így a közkézhányad is megnő. Fontos különbség még a warrantok és az opciók között, hogy előbbi általában jóval hosszabb lejárati idővel (akár 15 év) rendelkezik, mint utóbbiak, ami megnöveli a felhasználásig rendelkezésre álló időt. A warrant bevételt eredményez a vállalatnak, amikor a warrant tulajdonosa kifizeti (az opciós megállapodásban rögzített) kötési árat, melyért cserébe részvényt ad a warrant vásárlójának. Az előbbi különbségek miatt a warrant értéke különbözik egy azonos feltételekkel rendelkező vételi opció értékétől.

 

De nem csak a bankszektorban, hanem egyéb területeken is fantáziát látnak a befektetők. Többek között a szerencsejáték-piacon tevékenykedő OPAP, a Hellenic Telecommunications vagy az építőipari Ellaktor részvényeiből egyaránt tekintélyes mennyiséget halmoztak fel a hedge fundok. Nagy részben ennek köszönhetően az OPAP papírok 70 százalékot, a Hellenic Telecommunications 63 százalékot, az Ellaktor pedig 48 százalékot ralizott eddig ebben az évben.

OPAP árfolyama (Athén)Forrás: [Bloomberg]
Hellenic Telecommunications árfolyama (Athén)Forrás: [Bloomberg]
Ellaktor árfolyama (Athén)Forrás: [Bloomberg]

A görög befektetések így messze felülteljesítik a piaci átlagot, a Dromeus ezidáig 93 százalékos profitot ért el görög kitettségein, míg a Third Point a befektetésének dupláját kapta vissza a görög államkötvény-pozícióiból.

Achilles Risvas, a Dromeus Capital vezetője szerint a görög részvények, kötvények még egy darabig remek befektetések maradhatnak, ugyanakkor azután inkább a görög ingatlanpiac tűnik hasonlóan kiváló lehetőségnek.

A pénzügyek szabályainak megfelelően természetesen a kiemelkedő hozamok rendkívül magas kockázatokkal járnak együtt. Görögország egy négy éve tartó recesszióból próbál magához térni, az eurózónában a legmagasabb munkanélküliségggel küzd, és még továbbra is rendkívül nagy bizonytalanság övezi a jövőjét. A déli állam fellendülése nagyban függ Európa és a globális gazdaság alakulásától, és az amerikai jegybank fokozatosan szigorodó monetáris politikája akár Görögországot is megrendítheti, ami a tőzsdei árfolyamokat is a mélybe küldheti.

Mi az a hedge fund?

A hedge fund egy kevéssé szabályozott befektetési alap, amely jellemzően csak szűk körű, vagyonos befektetők részére elérhető, akik a tőke arányában vett fix díjon felül gyakran sikerdíjat fizetnek az alap menedzserei részére.

A hedge fundok lazább szabályozásukra és zártkörűségükre tekintettel sokkal komplexebb, egyedibb, és gyakran kockázatosabb befektetési stratégiákat tudnak megvalósítani, mint a legtöbb más vagyonkezelési megoldás, sokkal széleskörűbb eszközöket felhasználva. Ez többek között az árfolyam csökkenésére spekuláló short pozíciókat, összetett, akár tőzsdén kívüli származtatott termékeket, illetve a saját tőkén felüli kitettség, a tőkeáttétel felhasználását jelenti. Ebből kifolyólag gyakran magasabb hozamokat tudnak elérni.

A hedge fund magyar fordítására nincs egységesen elfogadott kifejezés. A médiában gyakran megjelenik a fedezeti alap, árfolyamkockázati alap szóösszetétel, de egyik sem fedi a Hedge fund definíciójának lényegét, így a leggyakrabban a szakmai anyagokban is az eredeti Hedge fund kifejezés szerepel. A "hedge" szónak valóban a 'fedezés' a magyar megfelelője, azonban ez eredetileg is arra vezethető vissza, hogy a Hedge fund-ok hőskorukban gyakran egyes pozíciókkal ellentétes irányú, vagy azok kockázatát lefedező pozíciót vettek fel hasonló eszközökben, derivatív termékekben.