Pörög a kínai fogyasztás

Vágólapra másolva!
A 3 százalékos szint fölé emelkedő fogyasztói infláció illetve a növekvő import is azt mutatja, hogy a belső kereslet dinamikája erős volt szeptemberben Kínában. A külkereskedelmi többlet viszont gyengébb lett a vártnál, mivel az export piacok gyengesége miatt a kivitel stagnált.
Vágólapra másolva!

Megugrott az infláció

Az augusztusi 2,6 százalékot követően szeptemberben 3,1 százalékkal nőttek Kínában a fogyasztói árak éves alapon az elemzők által várt 2,8-2,9 százalékhoz képest. Ez az érték azonban még mindig a központi bank 3,5 százalékos inflációs limitje alatt van, így szükség esetén még mindig nem zárható ki a monetáris lazítás lehetősége.

A fogyasztói infláció alakulása Kínában Forrás: Bloomberg, Investor.hu

A vártnál magasabb infláció hátterében leginkább a tavaly szeptemberhez képest 6,1 százalékkal dráguló élelmiszerek állnak, azon belül is a zöldségárak közel 19 százalékos növekedése a legszembetűnőbb.

A Bank of America Merrill Lynch elemzői szerint egy speciális hatás miatt lett viszonylag magas az infláció. Míg tavaly ugyanis októberben, addig idén szeptemberben volt az Őszi Fesztivál az országban. Ez az esemény olyan hatással van, mint a Hálaadás ünnepe az Egyesült Államokban és mivel tavaly októberben került sor az országos ünnepségekre, ezért az egy évvel ezelőtti szeptemberi bázis alacsony volt.

A hogyan továbbot illetően eltér az elemzők véleménye. Míg a Nomura úgy véli, hogy akár a 3,5 százalékos szintet is meghaladhatja jövőre az infláció, addig a Société Generale elemzője szerint az év végén megint 3 százalék alatti fogyasztói árnövekedés várható az erős bázishoz képest.

Mindeközben a nagykereskedelmi árak továbbra is csökkennek, bár az augusztusi 1,6 százalékhoz képest szeptemberben csak 1,3 százalékkal. Elemzők szerint az erősödő belső kereslet és a készletek feltöltése miatt javult némileg a helyzet. A vállalatok a gazdaság és főleg a belső fogyasztás erősödése miatt úgy érezhetik, hogy érdemes pótolni azokat a készleteket, amiket az elmúlt időszakban leépítettek. Ez pedig árfelhajtó hatású.

Nagykereskedelmi árak alakulása Kínában Forrás: Bloomberg, Investor.hu

A külkereskedelem csalódást okozott

A magyar idő szerint ma hajnalban közzétett kínai kereskedelmi adatok szerint szeptemberben a növekvő import és a stagnáló export eredőjeként összességben 15,2 milliárd dolláros kereskedelmi többletre volt képes a távol-keleti gazdaság. Ez több mint 40 százalékkal elmarad az elemzők által várt értéktől, mivel a kivitelben a stagnálás helyett a megkérdezett szakértők 5 százalék feletti bővülésre számítottak éves alapon.

A külkereskedelem alakulása Kínában Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Pénteken jön a GDP adat

A 3,5 százalékos inflációs limit mellett a gazdasági növekedést tartják szem előtt Kínában, ezért érdekes lesz a pénteki GDP adat. A gazdaságélénkítés kérdése vélhetően akkor kerülhet majd képbe, ha az infláció a célszint alatt van, de a gazdasági növekedés az idei évre tervezett 7,5 százalékos bővülési ütem alá süllyed. Szakértők szerint ez egyelőre nem valós veszély, mivel a harmadik negyedévben elég jó makroadatok láttak napvilágot, ami alapján arra lehet számítani, hogy 7,5-8 százalék között nőtt a kínai gazdaság a harmadik negyedévben.

Az év utolsó negyedéve azonban újra valamivel gyengébb lehet. Elemzők ezt azzal magyarázzák, hogy a laza hitelezési gyakorlat hatása addigra már némileg elhalványul, míg a vállalatok készletfelépítése is inkább a harmadik negyedévben járt jelentős hatással.

Negyedéves GDP adatok Kínában Forrás: Bloomberg, Investor.hu