Újabb 100 embert alkalmaz a Kézmű Nonprofit Kft.

Vágólapra másolva!
Ezzel már csaknem 4500-an dolgoznak az ország legnagyobb könnyűipari vállalatánál. Négy alkalmazottjukból három megváltozott munkaképességű.
Vágólapra másolva!

A Kézmű Nonprofit Kft. jogelődje, a Kerületi Kézműipari Vállalatok pontosan hatvan éve alakult meg azért, hogy a szociális foglalkoztatást erősítse, majd 1980-ban kapta meg a megváltozott munkaképességű dolgozókat foglalkoztató célszervezeti kijelölést.

Mint Varga Lajos ügyvezető igazgató tájékoztatta az MTI-t, 1953-ban, a cég indulásakor a vállalat bedolgozói hálózattal, otthoni munkavégzéssel működött, majd a termelési igény növekedésével kezdtek terjeszkedni, bővülni, helyben alkalmazni a dolgozókat. Jelenleg egy fővárosi mintaboltjuk és csaknem 100 telephelyük van, ahol konfekció- és bőrdíszműipari, valamint vegyesipari termékeket és sportszereket gyártanak, méghozzá hazai és külföldi piacra egyaránt. A Kézmű Nonprofit számos nemzetközi márkának, olasz divatháznak beszállítója, egyik legnagyobb partnerük 25 éve az IKEA. A Kézmű Nonprofit Kft. élen jár a sportszerek gyártásában is, kézzel készítik a futball- és vízilabdákat. Tavaly a társaság árbevétele meghaladta a 8 milliárd forintot. A Kézmű Nonprofit Kft. a létszám, az árbevétel, és a telephelyek tekintetében az egyik legjelentősebb állami tulajdonban lévő cég.