Bizonytalanság keseríti a befektetők életét

2013.10.16. 08:07

Nagyobb mínuszokba csúsztak zárásra az amerikai indexek, miután még továbbra sem tudtak megegyezni a demokraták és a republikánusok. A határidő azonban vészesen közeledik, ugyanis legkésőbb csütörtökön meg kellene állapodniuk a döntéshozóknak, különben elérni az adósságplafont az USA.

Zárásra komolyabb mínuszokat szedtek össze az amerikai tőzsdék, miután még továbbra sincs megállapodás az amerikai adósságplafonról és a költségvetésről. A kedd folyamán sem tudtak megállapodni a demokraták és a republikánusok, pedig a határidő egyre csak közeledik, ugyanis csütörtökön mindenképpen meg kellene egyezniük, különben nem tudná teljesítene egyes kifizetéseit az ország.

Tegnap azok után kapcsoltak nagyobb mínuszba a tőzsdeindexek, hogy a republikánusok javaslatát nem fogadták el, a Bloomberg pedig Dianne Feinstein szenátort idézve azt írta, hogy az egyeztetések megszakadtak. Ezt követően azonban a politikusok próbálták nyugtatni a piacokat, hogy a tárgyalások folynak és megállapodásra törekednek.

Ráadásul piaczárást követően a Fitch Ratings hitelminősítő bejelentette, hogy az USA „AAA”, azaz legjobb adósbesorolását negatív figyelőlistára tette, pontosan az adósságplafon és a költségvetés körüli bizonytalanságok miatt. Habár a Fitch elemzői úgy nyilatkoztak, hogy még mindig hisznek benne, hogy, megemelik az adósságplafont.

Ázsiában viszont nem egyértelmű az irány a tőzsdéken. Bár a sanghaji tőzsde 1,6 százalékos, míg a hongkongi börze 0,6 százalékos mínuszban van, Ausztráliában és Japánban minimális csak az elmozdulás.

Az európai határidős indexek alapján kisebb mínuszok várhatóak piacnyitás után a kontinens tőzsdéin.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

 

A Dow Jones keddi teljesítményeForrás: Bloomberg, Investor.hu

 

Forrás: Bloomberg, Investor.hu