Budapesten még jó hangulat uralkodott

2013.10.17. 17:09

A Mol és az OTP hathatós segítségével sikerült plusszal befejezni a napot a budapesti tőzsdének, úgy hogy közben Nyugat-Európában és a tengerentúlon is eltűnt már a kitörő optimizmus, és inkább lefelé csordogálnak a vezető részvényindexek.

Szépen tartotta magát a budapesti tőzsde a csütörtöki kereskedésben, pedig a nemzetközi piacokon már tovatűnt a tegnapi rózsás hangulat.

Ezt a tegnap gyatrán teljesítő Molnak és az OTP-nek köszönhette elsősorban a BUX, ugyanis előbbi 0,3, míg utóbbi 0,5 százalékot erősödött. A Richter végül 0,2 százalékkal került feljebb, a nagypapírok közül egyedül a Magyar Telekom nem tudott emelkedni (-1%).

A kispapírok közül az ANY Biztonsági Nyomda újból emelkedett és árfolyama 600 forinton állapodott meg, de a Rábának is jól ment 3,5 százalékkal drágult, árfolyama ezzel pedig 1139 forinton zárt.

Nyugat-Európában csökkennek a vezető indexek, míg Amerikában valamelyest mérséklődnek a kezdeti mínuszok, a Nasdaq például már átöltözött zöldbe.

 

Forrás: Bloomberg, Investor.hu
Forrás: Bloomberg, Investor.hu

 

Forrás: Bloomberg, Investor.hu