Most tudsz nevezni az Országos Fiatal Vállalkozói Díjra

2013.10.17. 13:10

A díjat november 22-én adják át, a Fiatal Vállalkozók Hetének záróeseményeként. A nevezést nemrég nyitották meg - magad vagy ismerőseidet is nevezheted.

Az Országos Fiatal Vállalkozói Díj nyertese a következő évben nagykövetként vehet részt különböző konferenciákon és szakmai rendezvényeken, a nemzetközi üzleti életben pedig európai uniós nagykövetként képviselhetik a hazai fiatal vállalkozói réteget számos nemzetközi csúcstalálkozón.

A díjra kizárólag olyan nevezéseket fogadnak el, akik példaértékű vállalkozásukat önerőből építették fel, ezért a vállalkozók körében különösen magas presztízsnek örvend.

A díj odaítéléséről a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének az elnöksége dönt.

Pályázni fényképes önéletrajzzal és a jelölt vállalatának rövid bemutatásával 2013. október 14. és november 18. között lehetséges az info@fivosz.hu e-mail címen.

A szervezők jelöléseket is szívesen fogadnak, ebben az esetben az érintett vállalkozó néhány szóban történő bemutatását, valamint elérhetőségeit várják az említett címen.