Vágólapra másolva!
Féltávnál egyedül a Richter mozog mínuszban a hazai blue-chipek közül, amivel a BUX emelkedése is csak mérsékeltebb. Európában vegyes mozgásokat lehet látni, a főbb részvényindexek pénteki záróértékeik közelében mocorognak a holland AEX kivételével, amit a Philips és az Akzo Nobel megugrása segít.
Vágólapra másolva!

Dél körül sem mutat jelentősebb elmozdulást a BUX, mely pénteki záróértéke körül mocorog. A főbb papírok közül a Mol 0,6 százalékkal emelkedik, ám egyelőre nem tudott közelebb kerülni a 15 ezer forintos szinthez. Az OTP 0,5 százalékot, a Magyar Telekom pedig 0,3 százalékot drágult, amivel a telekompapír próbál távolodni történelmi mélypontjától. A leggyengébb teljesítményt a Richter mutatja, a gyógyszerpapír 1,2 százalékot esett, amivel fékezi a BUX-ot is.

A forint nem tud tovább erősödni három hónapos csúcsáról, és a 294-es szint közelébe tért vissza az euróval szembeni árfolyama. A dollár/forint jegyzése kilenchavi csúcs körül 214,7-nél, a svájci franké 237,8-nál jár.

Európában szintén vegyes mozgásokat lehet látni, a főbb részvényindexek közül a holland AEX 0,7 százalékot emelkedik a Philips 6,8 százalékos, és az Akzo Nobel 8,8 százalékos menetelésének köszönhetően. Mindkét társaság remek gyorsjelentést tett közzé, az Akzo Nobel működési eredménye az adó- és kamatfizetések, valamint az értékcsökkenések levonása előtt 456 millió eurót tett ki a várt 444 millió euró helyett a harmadik negyedévben.

Amerikában sem várható féktelen szákuldás, és a határidős indexek alapján minimálisan a pénteki záróértékek fölött, 0,1 százalék körüli pluszban indulhat a kereskedés.

Forrás: [Bloomberg, Investor.hu]

Forrás: [Bloomberg, Investor.hu]

Forrás: [Bloomberg, Investor.hu]

EURHUF árfolyama Forrás: [Bloomberg, Investor.hu]