Viszik a Ford Focust, mint a cukrot

Vágólapra másolva!
Első ránézésre felemás negyedéves számokat tett közzé a Ford a mai gyorsjelentésében. Az egy részvényre jutó profit magasabb lett az elemzői várakozásokhoz képest, az árbevétel azonban elmaradt attól. A cég ugyanakkor jó hírekről is beszámolt: csökkent az európai egység vesztesége, Dél-Amerika is jobban teljesíthet a korábbi várakozásokhoz képest. 3,6 százalékos pluszban mozog a részvény.
Vágólapra másolva!

Nagyot ugrott piacnyitás előtt a Ford árfolyama. Az amerikai autógyártó hiába számolt be az elemzői várakozásokhoz képest gyengébb árbevételről, az egy részvényre jutó profit jóval magasabb lett a konszenzushoz viszonyítva.

A jelentés főbb pontjai:

  • A 2013-as adózás előtti profit éves alapon emelkedhet, korábban a 2012-es szintű profitot várt a menedzsemnt,
  • javul az üzemi árrés éves szinten, erre sem számítottak korábban,
  • az európai szegmens vesztesége kisebb lehet, mint ahogyan a menedzsment kalkulált,
  • a dél-amerikai operáció legalább nullszaldós lesz, de profitot is termelhet az egység, holott ezzel nem számoltak,
  • a negyedik negyedéves termelés 1,6 millió darabot is elérheti a harmadik negyedéves 1,5 millió darab után,
  • a Focus és az F-szériás Fordok iránt volt erős a kereslet.

Mindezek eredményeként 3,6 százalékos pluszban nyithat a részvény.

Ford napi grafikon Forrás: Bloomberg, Investor.hu