A tipikus kis- vagy középvállalkozás vélhetőleg hosszú perceken át tudná sorolni, mennyi mindenben ver rá a nagy cég: jelentősebb a tőkéje, több a tartaléka, árnyaltabb a költségvetése, kipróbáltabb a kapcsolati hálója. Valamint jóval kevesebbet hibáznak az alkalmazottak. Ez utóbbi azonban nem feltétlenül válik előnyére az üzleti életben.

A hiba nem bűn, még a sikerhez is hozzájárulhatForrás: Thinkstock

Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik

Ez nyilván igaz, ha ezerszer hallottuk, tízezerszer használtuk, bár egészen pontosan az hibázik, aki gyorsan halad. Aki arra törekszik, hogy mindent hibátlanra csiszoljon, az kénytelen lelassítani, visszafogni a munkatempóját. Nem létezik egyszerre rágyógyulni a gyorsaságra, és ügyelni a részletekre: akármilyen csinos az az excel tábla, amelyben még a színek is rendszert alkotnak, akármilyen mutatós a három korrektúrán átesett prezentáció, a piac zúz, mint a vihar, és aki ebben kompetitív világban szeretne megkapaszkodni, mi több, haladni, annak a szőrszálhasogató precizitás és a több oldalról bebiztosított komfortzóna az útjában áll. Könnyű belátni, hogy ez különösen igaz a kis cégekre.

Beérni a célba

A növekedéssel együtt jár egyfajta természetes lassulás. Ez teljesen normális. Az is megszokott, hogy az egyre komolyabb feladatok kapcsán a munkatársakban és a vezetőkben nő a szorongás és csökken a vakmerőség. Szemben az első megállapítással azonban ezen érdemes változtatni. A te vállalkozásodban melyik alkalmazott érzi magát jobban megbecsülve? Az, aki hajt és törekszik, időnként bevállal kockázatokat, és ezért – meg nem ezért – olykor-olykor falnak fut? Vagy az, aki halkan neszez az egérrel, meg ne zavarja a szabályok nyugalmát, és a világért nem tenne jelentős összeget a piros kilencesre?

Biztosan cége válogatja. De a kissé agresszíven nyomuló, fele annyi idő alatt, bár hibákkal teljesítő munkatárs nagyon gyakran alulmarad, vagy legalábbis elsodródik az óvatossal, a kátyúkat kerülgetővel szemben. Pedig a vezetőnek azt kellene díjaznia, aki odateszi magát. Aki adott időegységen belül a legélénkebb progressziót demonstrálja. Miért? Mert ő hosszútávon orientálja a vállalkozást, később kijavítható sallangokkal. Ha a hibaminimalizálás az üzleti prioritás, az a hatékonyság és a termelés, a szolgáltatás rovására mehet. Aki hoz harminc döntést és elkövet három hibát, több GDP-t termel, mint az, aki hoz tíz bebetonozott döntést. Amíg a munkatársad megértette a feladatot, amíg a rendelkezésre álló eszközökkel minden tőle telhetőt elkövet, nem sodorja bajba magát egy-egy tévedéssel. Ez különösen akkor meggyőző, ha azt látják, hogy a vezető ugyanígy gondolkodik és viselkedik a saját munkakörében és feladataival kapcsolatban.

Mit tegyen a vezető?

Az a vállalat, amelyik policyként, nyíltan tálalja, hogy a maximális jóra törekedés mellett elfogadja, ha a munkatársai hibáznak – mert olyan szakembereket vesz fel, akik felnőtt módon úgyis maguktól kijavítják majd azt, amit elrontottak, valamint levonják a tanulságot és többet nem követik el –, haladó és szexi. A vezető meséljen arról, amikor ő hibázott, és persze ecsetelje, milyen gyorsan hozta helyre. Ha munka közben azt tapasztalja, hogy egy-egy akció tévútra hajlott, fókuszáljon magára az esetre, semmiképp ne bélyegezze meg a munkatársat, aki ebben felelős. És támogassa, bátorítsa, léptesse elő és jutalmazza azokat az alkalmazottait, akik a lehető leghatékonyabban dolgoznak. Bőven ér annyit a teljesítményük, mint azoké, akik Dobó Istvánként őrzik a komfortzóna határait.

A kudarc arra való, hogy tanuljunk belőle

Méghogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba. Egyes hibatípus úgy tapad az emberre, mint kiránduló osztályra a rémkatica. Pedig nem megrögzött személyiség-árnyékokról beszélünk, egyszerűen néhány előnytelen szokásról. Ezek akkor lépnek elő potenciális veszélyforrássá, ha nem figyelünk oda rájuk, nem nevesítjük őket, és legyintünk rájuk.

Nem tudok új feladatba fogni, amíg be nem fejeztem az előzőt

Tonnányi cikket találunk arról, a multitasking félreértés. Egy rövid ideig azt hittük, a férfiak küzdenek vele, a nők őstehetségek benne, de egyik sem igaz. A multitasking illúzió: párhuzamos tevékenységek helyett nagyon gyors váltogatásról van szó, de mivel az ember a nagyon gyorsba hamar belefárad, ilyenkor körülbelül a felére csökken a hatékonyságunk. A multitaskoló nem gyorsabb, hanem sokkal lassabb az együgyűnél.

Néha erről, néha másról van szó azoknál, akik valamilyen okból képtelenek koncentráltan a végére járni. A maximalizmus nagy érték, de nem minden apró feladat szorul rá a folyamatos csiszolásra. Prózaírók gyakran elmondják, hogy egy regényt nem lehet befejezni, csak abbahagyni, és ebben nagyon sok igazság van. De ha állandóan túlhalad rajtunk a határidő, negatív spirálba kerülünk, és még állati kényelmetlen helyzetbe is hoz a frusztráció. Amiért csak magunkat okolhatjuk. „Ha valamit elkezdünk, annak egyetlen célja az, hogy befejezzük, és bár egy projekt sosincs teljesen készen, egyszer ki kell szállítani az eredményt.” Ez pedig Seth Godin közösségi médiaszupersztár véleménye. Mi az Üzletrészben szabtunk magunknak egy keretet, és meggyőződésünk, hogy annyi idő alatt bármiből lehet cikket írni. Ez a paraméter még akkor is jól jön a tájékozódásban, amikor túllépjük.

Delegálj, delegálj

Nem lehet mindent mikromenedzselni, mert nem is ez a cél. A túlterhelt ember nagyon hamar arra sem képes, amire bárki. És nagyon zavaró a levegője annak a hozzáállásnak, hogy valaki nem nézi ki a kollégáiból, ők is el tudják látni ezt és azt a feladatot. A bizalom a kulcs. Megbízom a munkatársamban annyira, hogy átadjak neki a részprojekteket, és megbízom magamban annyira, hogy ez jó döntés. A vállalkozás csapatmunka.

A főnöknek mindig igaza van

Ugyan már… Csak nem fogjuk visszarángatni az élők sorába a vállalati íróasztalt ékesítő műanyagtáblácskák viccvilágát? Ne szégyellj tanácsot kérni, ismerd el, ha hibáztál. Ez a kombó bármikor lenyomja a nyolcvanas évek tespedt gulyáshumorát. Erről ennyit.

Felteszed a kérdést, nem hallgatod meg a választ

Mind ismerünk ilyen embert, talán időnként még magunk is belesodródunk. Az embernek jólesik kívülről hallania, amit gondol. Ugyanakkor azt már ismeri, míg a másik véleményét még nem. Az a cégvezető, aki bólogatójánosokkal veszi körül magát, nem szereti a vállalkozását. Az a saját hiúságát szereti. Abból azonban bajos megélni, kivéve persze ha szupermodell. Az esetben viszont lehet, hogy nem az üzleti tippjeiért fordul hozzá a környezete. Száz szónak is egy a vége: egy kis friss perspektívától még soha senki nem lett bárányhimlős.

Már megint a kifogások

Nem alkalmas a pillanat. Döcög a gazdaság. Ebbe lerongyolódhat a cég. Válság van… Ez persze mind igaz. De a kreatív megoldások furcsa mód épp a megszorítások közepette szárnyalnak fel. Találjuk meg magunkban a kalandvágyat és a rugalmasságot. A kockázat a legszínesebb egyéniség az egész iskolában!

A fürgeség versenyelőny. Aki gyorsan fut, az időnként elesik. De minden alkalommal fel is fog állni. Azért adta a fejét a futásra.

Még ha továbbra is igaz, hogy ami nem tört el, azt ne javítsuk meg.