A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szombaton nyilvánosságra hozta a nyilatkozattételi kötelezettséget nem teljesítők listáját, amelyen mintegy 2500 cég szerepel. Ezek a cégek nem vallották be, hogyan adóznak és a tulajdonosi szerkezeteükről sem adtak informciót. Az érintett vállalkozások elveszítik a korábban számukra megítélt támogatást. Ha már lehívták az összeg egy részét vagy egészét, kamatostul kell visszafizetniük, és további ellenőrzésre is számíthatnak.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) hétfőn megkezdi az elállási eljárást a szombaton nyilvánosságra hozott listán szereplő cégekkel szemben - mondta el Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikáért felelős helyettes államtitkára. Az NFÜ ugyanis szombaton nyilvánosságra hozta azoknak a cégeknek a listáját, amelyek nem töltötték ki az átláthatósági nyilatkozatot.

Az www.nfu.hu/atlathatosag oldalra felkerül minden olyan kedvezményezett, aki harmadik kiküldést követően sem vette át a nyilatkozatot, később pedig azokat is lajstromba veszik ugyanitt, akik elmulasztották a nyilatkozat kitöltését és visszaküldését - ismerteti honlapján megjelent közleményében az ügynökség. Hozzáteszi: az ellenőrzések előrehaladtával minden olyan kedvezményezett felkerül az oldalra, amely nem felel meg az átláthatóság törvényi elvárásainak.

Az ügynökség honlapján megjelent lista szerint összesen 2493 cég nem vette át a harmadik felszólításra sem az új és átfogóbb tartalmú átláthatósági nyilatkozatot, és ezzel nem tettek eleget a támogatási szerződésben foglalt nyilatkozattételi, adatszolgáltatási kötelezettségüknek.

Az NFÜ hangsúlyozza: a mulasztások esetében kivétel nélkül megindítja az elállási folyamatot, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy mindazok a cégek és egyéb szervezetek, amelyek nem tettek eleget a vállalt tájékoztatási kötelezettségüknek, elvesztik a korábban számukra megítélt támogatást.

Több mint 50 milliárd szabadul fel

Csepreghy Nndor helyettes államtitkár ehhez hozzátette, hogy ha ezek a cégek már lehívták az összeg egy részét vagy egészét, kamatostul kell visszafizetniük, és további ellenőrzésre is számíthatnak. Esetükben ugyanis vizsgálni kell azt is, hogy egyszerű mulasztásról van-e szó, vagy a nyilatkozat átvételének megtagadása egyéb visszaélések eltitkolását szolgálta. Az elállási eljárással jelenleg érintett cégek által elnyert projektek összértéke 45-50 milliárd forint.

Csepreghy azt is mondta, hogy a megnyitott oldalon november 16-tól azokat a cégeket is publikálják, amelyek átvették ugyan a nyilatkozatot, de a határidőig nem válaszoltak, esetükben is kezdeményezik az elállást. Folyamatosan közzéteszik azoknak a cégeknek és civil szervezeteknek a listáját, amelyek a vizsgálatok során nem minősültek átláthatónak.

A fejlesztéspolitikáért felelős helyettes államtitkár szerint a pályázati kedvezményezettek átláthatósági vizsgálatának befejezése után nagyjából 50 és 100 milliárd forint közötti fejlesztési forrás szabadulhat fel. Ezeket a forrásokat újabb fejlesztésekre fordítják majd - mondta.