25 milliós bírság a trafikoknak

2013.10.28. 07:35

Több mint kétszáz szabálytalanságra bukkant az adóhatóság a trafikokban végzett 2600 ellenőrzés során – írja hétfői cikkében a Magyar Nemzet.

Suller Atila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jövedéki és vámügyekkel foglalkozó szóvivője a lapnak elmondta, a jogsértések miatt mintegy 25 millió forint bírságot szabtak ki.

Általában adminisztrációs hiányosságokat észleltek, volt azonban példa arra is, hogy csempészcigarettát találtak a dohányboltban, a trafikos nem adott nyugtát, vagy a meghatározott árnál drágábban adta a dohányt. Olyan súlyos szabálytalanságra eddig nem derült fény, amely az érintett dohánybolt bezárását vonta volna maga után – tette hozzá.

A lap egy másik cikkében ismerteti, hogy az adóhatóság kimutatása szerint szeptemberben csaknem 50 milliárd forint folyt be a dohánytermékek forgalmazásával kapcsolatos jövedéki adóból és áfából. Hasonló bevételt eddig egyik idei hónap sem hozott. Pankucsi Zoltán, a nemzetgazdasági tárca adóügyi helyettes államtitkára a lapnak azt mondta, a szeptemberi magas adat részben az augusztusi visszaesés természetes korrekciója. Megjegyezte: az eddigi adatok alapján az új cigarettakereskedelmi rendszer bevezetése miatt nem kell érdemi adóbevétel-csökkenéstől tartani.