Megint felrántották a magyar piacot

Vágólapra másolva!
A nap végére már megint pluszba rántották a budapesti tőzsdét. A Richtert és az OTP-t is megvették a végére, míg a Magyar Telekom esése is mérséklődött. Nyugat-Európában vegyesen mozognak a tőzsdék, míg az USA-ban egyelőre nem tisztázott az irány.
Vágólapra másolva!

Mai gyorsjelentése után a Richter jól kezdte a napot, de délután visszalökték az árfolyamot a befektetők, majd zárásra újból pluszba rántották a papírt.

A Magyar Telekom nap közben 2 százalék feltt is esett, de a végére 0,7 százalékra mérsékelte mínuszát, míg a Mol 0,5 százalékos csökkenéssel zárt. Az OTP-t is felrántották 4500 forint fölé, ami 0,4 százalékos pluszt jelent.

A kispapírok közül a Nyomda 2,7, a Rába 1,9 százalékos pluszban zárt, míg a CIG Pannónia 0,9 százalékot csökkent.

A forint négy óra után nagyobb gyengülésbe fogott, egészen 295 fölé ugorva az euróval szemben.

Nyugat-Európában a londoni piac kivételével erősödnek a vezető indexek. Élen a spanyol és az olasz tőzsde áll. A tengerentúlon egyelőre nincs határozott irány. Jelentett a Facebook:

Holnap is lehet kereskedni a legtöbb tőzsdén, itt megtalálható a lista:

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

A Richter árfolyama Forrás: Bloomberg, Investor.hu

EUR/HUF árfolyam Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Forrás: Bloomberg, Investor.hu