Összerezzentek a bankok a Fidesz újabb tervétől

ATM, ingyenes készpénzfelvétel, nemzeti bank, bank adó, Egy ügyfél bankkártáyát tesz be egy pénzkiadó automatába (ATM) az FHB Bank XIII. kerületi Váci úti bankfiókjában.
Vágólapra másolva!
Hat és fél millió ügyfélnek másfél hónap alatt kellene személyesen nyilatkoznia arról, melyik bankszámlájáról kívánja ingyen felvenni a havi 150 ezer forintot. A pénzintézetek alternatív javaslatokkal próbálják megelőzni, hogy az év végén óriási tumultus legyen a bankfiókokban.  
Vágólapra másolva!

A jelek szerint nagy fejfájást okoz a magyar bankoknak a Fidesz szerdán bejelentett ötlete, hogy a 150 ezer forintig ingyenes havi két készpénzfelvétel feltétele az igény személyes bejelentése legyen. Az Origo banki forrásból úgy értesült, csütörtökön egyeztettek arról, hogyan lehetne más megoldást találni.

Az ingyenes készpénzfelvételt előíró törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítvány szerint az ügyfeleknek személyesen a bankfiókban kell nyilatkozniuk arról, hogy melyik számlájukon szeretnék igénybe venni a legfeljebb 150 ezer forintos költségmentes pénzfevételt. Ezt 2013. december 1. és 2014. január 20. között tehetnék meg.

A szabálynak nyilván az lenne a célja, hogy akinek több számlája van, az ne vehessen fel mindenhonnan 150 ezret ingyenesen. Azonban a pénzintézetek szerint nagyon nehezen megvalósítható, hogy alig több mint másfél hónap leforgása alatt - amiben az év végi ünnepek időszaka is benne lenne - az összes ügyfelet fogadni tudják.

Hat és félmillió ügyfél

Jelenleg nagyjából 6,5 millió magánszemélynek van bankszámlája Magyarországon, nekik mind személyesen kellene valamelyik fiókban nyilatkozniuk, amennyiben igénybe vennék a kedvezményt. Már az is óriási terhet róna a fiókokra, ha csak az ügyfélkör fele kérne időpontot.

Úgy tudjuk, a Bankszövetségnél tartott csütörtöki egyeztetésen főként a kormánynak címzendő javaslatokról volt szó. Így arról is, hogy ne csak személyesen, hanem máshogy is lehessen jelezni az igényt.

A Bankszövetségnél kérdésünkre nem erősítették meg, hogy alternatív megoldásokat készülnek javasolni a kormánynak. Arra hivatkoztak, amire több, általunk megkeresett bank is: mivel a részletszabályokat még nem fogadta el az országgyűlés, nem áll módjukban nyilatkozni.

Így is behajthatják a költséget

A 150 ezer forintig ingyenes pénzhez jutás az után lett sürgős a Fidesznek, hogy nyilvánvalóvá vált, a 6 ezrelékesre megemelt tranzakciós illetéket a bankok teljes egészében áthárítják az ügyfelekre, és így többek között a pénzfelvétel is nagyon megdrágult.

Azt ugyanakkor ezzel az intézkedéssel sem tudja megakadályozni a kormány(párt), hogy a bankok az egyéb díjakon hajtsák be a bankautomaták üzemeltetésének költségét. De az sem elképzelhetetlen forgatókönyv, hogy a veszteségek csökkentése végett elkezdik leszerelni az automatákat.