A Magyar Villamos Művek is beszáll a rezsicsökkentésbe, majdnem 14 százalékkal olcsóbban adja ezentúl az áramot a lakossági szolgáltatóknak. Az állami cég 20 milliárdot veszít a döntésen.

Az MVM Magyar Villamos Művek is kiveszi a részét a rezsi mérsékléséből - írja a Népszabadság.

Az erről szóló, Magyar Közlönyben megjelent, a konkrét tarifákat szabályozó rendelet legszembetűnőbb pontja, hogy 17,6-ról 15,15 forintra csökken a nagykerár, amelyet a lakossági áramszolgáltatók fizetnek az MVM-nek kilowattóránként.

A tarifa 13,9 százalékos mérséklése a lap korábbi információi szerint mintegy 20 milliárd forintos kiesést jelent az állami társaságnál. E központi áram-nagykereskedő csoport most vállal részt először a rezsicsökkentésből, a belső áramátvételi ár 2012 eleje változatlan volt.

Az áramszolgáltatók a lakossági áramszámla körülbelül felét kitevő energiadíjat november 1-jétől 14,1-14,5 százalékkal adhatják kevesebbért. A legnagyobb csökkentés az E.ON területén lesz, az 1320 kilowattóra/év fogyasztás alatti sávban díja 14,5, az e feletti tarifa 14,4 százalékkal esik. A legkisebb mértékű az EDF Démásznál a csökkentés.

A lakossági áramszámla azért csökken ennél kisebb, 11,1 százalékos mértékben, mert a számla másik felét kitevő rendszerhasználati díjak kisebb - 8,9 százalékos - mértékben - csökkentek. Így a központi hálózatot birtokló, az MVM tulajdonában lévő Mavir novembertől több bevételhez jut.

A rendeletet a korábbi szabályokkal összevetve kiderül, hogy mind az áram-, mind a gázszolgáltatók garantált árrése (vagyis amennyi bevételük keletkezhet vételi és eladási áruk között) jelentősen csökkent. Az áramszolgáltatók esetében rendre 25 százalékkal, míg a gázszolgáltatóknál a legelterjedtebb lakossági kategóriában 27,5 százalékkal.