Kiderül, többet fogyasztunk-e

2013.11.04. 10:53

A várhatóan kedvező kiskereskedelmi adat indíthatja be a pártközleménygyárakat, s megtudjuk a költségvetési hiány aktuális összegét is. Banki kartellper és adatdömping. Ez várható a héten a gazdaságban.

Folytatódik a héten a vita az Országgyűlésben a jövő évi költségvetésről és adóváltozásokról, és tárgyalhatják a versenytörvény módosítását is.

Ezen a héten sem valószínű, hogy kiderül, hogyan mentené meg a devizahiteleseket a kormány, annyit tudunk csak, hogy másképp, mint a bankok. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter korábbi ígérete szerint már a múlt héten érdemben kellett volna foglalkoznia a kormánynak a csomaggal, így arra lehetett számítani, hogy már a múlt héten mindent megtudunk a mentőcsomagról. Ez a várakozás nem teljesült. Jelenleg meg egyáltalán nem tudni, mikor is kerülhet rá sor. A miniszter múlt heti sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, hogy mikor születhet megoldás a devizahitelek ügyében, nem adott egyértelmű időpontot, arra hivatkozva, hogy előbb a jogszabályi bizonytalanságot kell rendezni, ami az utóbbi időben e témában született ellentétes bírói döntések miatt alakult ki. Ezért szerinte további szakmai megbeszélésekre van szükség, a kormány konzultációt kezd a gazdasági szereplőkkel és mindazokkal, akiket devizahitelek negatívan érintenek.

Hétfő délelőtt újabb tárgyalást tart a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a végtörlesztéssel kapcsolatos banki kartellgyanú miatt, korábban már történt egy kétnapos nyilvános tárgyalás az ügyben.

A hét politikailag érzékeny makroadata a kiskereskedelmi forgalom, ami mivel várhatóan pozitív lesz, és jóval kedvezőbb a legutóbbi adatnál, alighanem a kormánypárti - és arra válaszul az ellenzéki - kommentárok sem maradnak majd el. S még ráadásul a magyar adat ellentétbe lesz állítható az eurózóna adatával, amely valószínűleg mínusz előjelű lesz.

A magyar kiskereskedelmi forgalom tavaly 2,2 százalékkal esett vissza jelentős részben a 3,5 százalékkal csökkenő reálbérrel összefüggésben, annyi biztos, hogy a bázishatás a növekedést segíti.

Lesznek a héten ezentúl más adatok is, a KSH valósággal kényeztet bennünket: lakásépítések, kereskedelmi szálláshelyek forgalma, előzetes ipari adatok, előzetes külkereskedelmi termékforgalom.

Kiderül az is csütörtökön, hogy éppen mennyi volt a hazai költségvetés egyenlege októberben, mekkora a hiány épp – ez várhatóan 950 milliárd forint körül lesz.

Bőven lesz nemzetközi makroadat is, ha valakinek éppen arra van szüksége: jön az amerikai évesített harmadik negyedéves GDP adat, illetve a munkanélküliségi ráta, a német ipari termelési adat. Megismerhetjük kedden az Európai Bizottság makrogazdasági prognózisát is.

Dönt az Európai Központi Bank az alapkamatról a héten, de ettől izgalmakat nem érdemes várni, a laza monetáris politikából történő visszalépés még várat magára.