Vágólapra másolva!
Kicsit több, mint fél százalékos emelkedéssel kezdte a napot a BUX, miután az összes főbb papír erősödni tud. Európában szintén kisebb plusszokkal indult a kereskedés, és elsősorban a vállalati hírekre fókuszálhatnak a befektetők.Olvassa el reggeli ázsiai és amerikai piaci összefoglalónkat is: Nincs, ami megállítsa az amerikai tőzsdéket
Vágólapra másolva!

Erősödik a BUX

Európai társaival együtt pluszban indította a napot a magyar részvényindex, mely 0,6 százalékot emelkedett nyitás után.

Forrás: [Bloomberg, Investor.hu]

A hazai blue-chipek erősödni tudnak a ma érkezett számos elemzői ajánlás után, a Richter fél százalékot, az OTP és a Magyar Telekom nagyjából 0,35 százalékot, míg a Mol 0,1 százalékot drágult.

Forrás: [Bloomberg, Investor.hu]

A forint gyengülni kezdett reggel, és az euróval szembeni árfolyama 296-ról 296,5 közelébe szaladt fel. A dollár/forint jegyzése 219,3-nál, a svájci franké 240,2-nél mozog.

EURHUF árfolyama Forrás: [Bloomberg, Investor.hu]

Ütik a BMW-t

Minimális pluszban indították a napot a vezető európai részvényindexek. A befektetők a héten érkező fontos amerikai makroadatokra, és a jegybanki kamatdöntésekre is várhatnak.

Forrás: [Bloomberg, Investor.hu]

A vállalati hírek közül érdemes kiemelni, hogy 4,2 millió euróért megvásárolja az Etisalat a Vivendi 53 százalékos részesedését a Maroc Telecomban. Az ügylet feltehetően 2014 elejére zárul le. A hírre a Vivendi árfolyama 0,4 százalékot emelkedett.

A gyorsjelentési szezon is folytatódik, a BMW profitsoron a vártnál erősebb, de az árbevétel tekintetében a vártnál gyengébb számokat tett közzé. Az eredményekre 3,2 százalékot esett a BMW árfolyama.

A Marks & Spencer szintén felemás számokat tett közzé, az első félévben 4,88 milliárd fontos árbevételt ért el (várt: 4,85 milliárd font), ugyanakkor az adózás előtti eredméyn csak 261,6 millió fontot tett ki az elemzők által várt 273 millió font helyett. A részvény 1,3 százalékot drágult.

2,5 milliárd euróért eladja a cseh egységében meglévő többségi részesedését a Telefónica a PPF Groupnak. A spanyol Telefónicának ezután 4,9 százalékos tulajdoni hányada marad cseh leányánál.

Tudja meg, hogyan tőzsdéznek a profik!

Hallgassa meg egy hivatásos befektető tippjeit, lesse el kedvenc fogásait az Investor.hu befektetői klubján!


Időpont: 2013.november 14., 17:30
Helyszín: K&H Székház,
(1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 10.)


A rendezvény INGYENES, az alábbi gombra kattintva jelentkezhet rá.