Száz patika kényszerült rövidebb nyitva tartásra

2013.11.05. 08:49

Az utóbbi hetekben mintegy száz patika rövidítette a nyitva tartását azért, mert csak így tudnak megfelelni a gyógyszertárakra vonatkozó létszámrendeletnek – írta a Világgazdaság. Az Országos Tiszti-főorvosi Hivatal szerint megyénként öt gyógyszertár működési engedélye módosult jogerősen.

Az új rendelet szeptemberben lépett hatályba, és többek között úgy változtatta meg a szabályokat, hogy a patikák kötelező minimális létszámát a nyitvatartási idő és a beváltott vények száma határozza meg ezentúl. Több gyógyszertárnak komoly anyagi és adminisztrációs terhet jelentett ez, sokan pedig csak úgy tudták megoldani a helyzetet, hogy rövidítették a nyitvatartási időt.

A rendelet szerint heti 40 óra nyitvatartási idő alatt egy gyógyszerészt kell alkalmazni, 70 óra fölött viszont már négyet, és mellettük még 4 szakasszisztenst is. Havi háromezer beváltott vény fölött pedig háromezer vényenként további egy szakasszisztenst is fel kell venni.