Vágólapra másolva!
A Bloomberg értesülései szerint idén 2 milliárd dollárban adhat el kötvényeket Magyarország. A februári kibocsátás után ez egy újabb megmérettetés lehet a kötvénypiacon Magyarország számára. A kibocsátás fedezhetné a januárban lejáró 1 milliárd eurós kötvényt. 
Vágólapra másolva!

Még idén kimerészkedhet az állam a nemzetközi kötvénypiacokra, ugyanis a Bloomberg szerint Varga Mihály arról beszélt, hogy 2 milliárd dollár értékben adnának el állampapírokat.

Legutóbb februárban adott el öt- és tízéves dollárkötvényeket Magyarország 3,25 milliárd dollár értékben, ami Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint jól sikerült.

Már korábban is volt arról szó, hogy idén kimegy az ország a dollárkötvénypiacra, de pontos dátum még nem jelent meg. Az amerikai tőzsdefelügyelethez már szeptember második felében be is adták a kérelmeket.

Az idei kibocsátásból a jövő év januárjában lejáró 1 milliárd eurós hitelt finanszírozhatná újra Magyarország.