Vágólapra másolva!
Kitörő örömmel fogadták a Commerzbank negyedéves eredményét a befektetők, a frankfurti parketten 10 százalékos feletti pluszban jár a részvény. Ennek hátterében a vártnál kedvezőbb profit áll, vagyis úgy tűnik jól halad a bank megújulási stratégiája.
Vágólapra másolva!

Pozitív meglepetés a Commerzbanktól

A költségcsökkentések és az alacsonyabb adófizetés együttesen járult hozzá a kedvező negyedéves számokhoz. A nettó profit 77 millió euróra növekedett, igencsak meghaladva a Bloomberg elemzői konszenzusában szereplő 32 millió eurós értéket.

Németország második legnagyobb bankja jó úton halad mérlegének tisztításában is. A legnagyobb kockázattal rendelkező kereskedelmi és ingatlanhitel portfolióját 33 százalékkal csökkentette 8 milliárd euróra. Júliusban adta el a Commerzbank a brit ingatlannal foglalkozó egységét a Wells Fargónak és a Lone Star Funds-nak. Ezek után a legkockázatosabb ilyen eszközök már Spanyolországban vannak (3,3 milliárd euró). Habár Németországban 17,1 milliárd eurónyi ingatlanhitel állománya van a pénzintézetnek, ezt alacsonyabb kockázatúnak tekintik, derül ki a társaság jelentéséből.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

A bank négy éves reorganizációs stratégiájának közepén tart, aminek keretében 2016-ra szeretnék jelenősen növelni nyereségességüket. Ennek megfelelően nagy költségcsökkentéseket is végrehajtanak, a tervek szerint 5200 embert küldenek el és a felső vezetést is racionalizálják. A bank pedig egyre inkább a vállalati és a lakossági szegmensre fókuszálna.

Bár a veszteséges hitelekre elkülönített tartalékok 492 millió euróra nőttek az egy évvel korábbi szintről (3Q12: 430 millió euró) a szabályozók által figyelt Tier-1 tőkemegfelelési rátája 8,6 százalékra nőtt a június végi 8,4 százalékról. (Jövő év végére a 9 százalékos szint elérése a cél.)

Komoly szintek előtt az árfolyam

A bankpapír árfolyama egyébként óriási zuhanást szenvedett el idén, miután négy év alatt már ötödször volt kénytelen tőkét emelni, hogy megfeleljen a szigorúbb szabályozási feltételeknek, valamint hogy visszafizesse a 2009-ben kapott 18,2 milliárd eurós állami mentőcsomag egy részét.

Azonban júliustól kezdődően igen komoly menetelésbe kezdett a részvény, csütörtöki megugrásával pedig már a márciusi összeomlása előtti szinteket teszteli a papír. Ha ezt sikerülne átvinnie, akár nagyobb tér is nyílhat a részvény előtt, amit erősíthet az MACD vételi jelzése is.

A Commerzbank árfolyama (Xetra) Forrás: Bloomberg, Investor.hu