Egy éves a Katona József Színház készpénzmentes kávézója

Egy éves a Katona József Színház készpénzmentes kávézója, a Ka:ntin
Vágólapra másolva!
Ma egy éve nyitott a Ka:ntin, a MasterCard kávézója a Katona József Színházban. A hely különlegessége, hogy készpénzmentes, azaz a vendégek csak bankkártyával fizethetnek.
Vágólapra másolva!

Miközben a kormányzat egyre nagyobb terheket ró a bankkártyahasználatra, aközben a nemzetközi tendenciák azt mutatják, hogy a jövő a meglehetősen drága készpénz helyett a bankszámlák és a bankkártyák használatában rejlik.

Ennek a koncepciónak a gyümölcseként nyitott meg tavaly - a színház felújítása után - a Ka:ntin, a Katona József Színház kávézója, ahol Magyarországon elsőként kizárólag kártyával lehet fizetni. Ugyan a helynek (ahogy a színháznak is) kiemelt támogatója a Mastercard, a kávézóban természetesen minden általánosan elterjedt bankkártyát elfogadnak. Sőt, az előadások szüneteiben, a bonyodalmak elkerülése érdekében, egyelőre készpénzt is.

„Az első év kritikus próbája volt annak, hogy lehet-e készpénz nélkül üzemeltetni egy ilyen kávézót” – mondta Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója. „Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy igenis lehet, hiszen a hozzánk betérők nagy része néhány hét alatt megszokta, hogy itt csak plasztikkal fizethet, és nem kell a papírpénzzel, a visszajáróval bajlódnia.”

A jövőben már az előadások szünetében is érezhetően könnyebb lesz kártyával fizetni, mint készpénzzel, mivel hamarosan elkészül a kávézó bankkártyás pultja, ahol csak plasztikkal lehet majd fizetni az esti előadás szünetében is. További újdonság, hogy hamarosan akik interneten vásárolnak színházjegyet, az előadások mellett a kávézó kínálatából is válogathatnak, és előre kifizethetik kávéjukat, üdítőjüket, így kerülve el a sorban állást a szünetben.

„Számunkra nagyon fontos cél, hogy a bankkártyák és általában az elektronikus fizetés terjedjen Magyarországon – mondja Hemberger András, a MasterCard igazgatója. „Ezzel mindenki jól jár: a fogyasztó, aki kényelmesebben és biztonságosabban fizethet, a kereskedő, akinek nem kell készpénzt kezelnie és a társadalom is, mivel az elektronikus fizetés terjedésével csökken a szürkegazdaság mértéke, és nő az adóbevétel. A jó hír az, hogy a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a bankkártya használat az elmúlt félévben is nőtt, és az ügyfelek egyre gyakrabban veszik elő a plasztikot már kisebb összegeknél is, például a Katona József Színház kártyás kávézójában.”

A MasterCard® vagy Maestro® PayPass™ bankkártya-birtokosok, illetve az ezzel a technológiával ellátott eszközök (pl.: karóra, matrica) használói a megszokott gyorsasággal fizethetnek a K:antiban is, hiszen itt az összes terminál el van látva PayPass technológiával.