Dübörög az amerikai moziipar

Vágólapra másolva!
Továbbra is jó formában találjuk a moziipar nagyágyúit a tengerentúli parketteken, az IMAX és a Cinemarks is lendületes emelkedést mutat.
Vágólapra másolva!

Hosszú távon továbbra is impozáns képet fest az IMAX grafikonja. A heti grafikon tanulsága szerint továbbra is a kétéves csúcs közelében ingadozik a papír, azonban ha sikerülne legyűrni a szeptemberi lokális csúcsot, akkor nagyobb tér nyílhatna meg az IMAX előtt.

Az IMAX heti grafikonja (Nasdaq) Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Elsőre végül nem sikerült tartósan megragadni az IMAX részvényének a 30 dolláros szint felett, sőt az árfolyam ezt követően nagyobb zuhanást produkált, ám a 200 napos mozgóátlag mégis nagy segítségnek bizonyult.

Azóta a papír újult erővel indult neki a 30 dolláros szintnek, melyet rövidesen ismét tesztelhet az árfolyam. Ennek legyűrése esetén akár a 33 dolláros szint is célkeresztbe kerülhet, ami ugyebár mintegy 10 százalékos emelkedést irányozna elő. Mivel a 29 dolláros szint optimális stopnak tekinthető, így egy kedvező hozam/kockázatú lehetőséggel állunk szemben.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Az IMAX rövidebb megingása ellenére a Cinemarks új történelmi csúcsot állított fel 33 dollár felett. Egyelőre azonban az elmúlt hetekben nem tudott túljutni ezen az akadályon az árfolyam.

Ha továbbra is a korábban meghatározott Fibonacci-szintekhez ragaszkodunk, akkor a papír akár a 36,6 dolláros szintet is megcélozhatja. Igaz, előtte még érdemes lehet a 34,6 dollárnál lévő 123,6-os Fibora figyelni.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu