Feldarabolják az MKB Bankot

Vágólapra másolva!
A BayernLB, az MKB Bank anyavállalata közölte szerdán, hogy feldarabolja a magyar leánybankot, mert így nagyobb eséllyel tudja értékesíteni.
Vágólapra másolva!

"Kiderült, hogy az MKB egyben nem eladható" - közölte Stephan Winkelmeier, a BayernLB pénzügyi igazgatója Münchenben. A magyar leánybank egyes részeit ezért áthelyezik egy úgynevezett "rossz bankba", ezzel a bank "emészthetőbb" lesz - fogalmazott a német anyabank igazgatója.

Mint mondta, a feldarabolás után bővülni fog az MKB iránt érdeklődő potenciális befektetők köre. Az MKB évek óta veszteséges, várhatóan 2013. negyedik negyedévben is az lesz - jegyezte meg a dpa német hírügynökség.

Az MKB Bank az elmúlt évek komoly veszteségei után 2013 első kilenc hónapjában is veszteségesen működött, 181 millió eurós, valamivel több mint 50 milliárd forintnak megfelelő mínuszt hozott össze. Az anyabanknál (amely 773 millió eurós adózás előtti profitot termelt) ezt azzal magyarázzák, hogy a magyar bankadó aránytalanul magas, ezen felül bevezették a tranzakciós illetéket, és a továbbra is kedvezőtlen gazdasági környezet újabb jelentős céltartalékolási kötelezettséget rótt a bankra az ingatlanprojekthitel-portfólión.

2016 végéig el kell adni

Gerd Haeusler, a BayernLB vezérigazgatója szerint a magyar leányvállalat – amelyet egyébként az Európai Bizottság tavalyi döntése értelmében a bajoroknak legkésőbb 2016 végéig értékesítenie kell – továbbra is problémákkal kénytelen szembesülni, amelyekre megoldást kell találni. Ezekkel összefüggésben a jelentést bemutató müncheni sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az MKB-t tulajdonosa részekre bontja annak érdekében, hogy a brüsszeli döntés szerint értékesíthető legyen: ennek keretében önálló cégbe (egy kvázi rossz bankba) szervezik az ingatlanprojekthitel-portfóliót.

Az átszervezés másik lépése volt a bolgár leányvállalat, az Unionbank néhány hete bejelentett eladása, amely - valószínűleg az ottani rossz hitelek miatt - az MKB mérlegében 64 millió eurós mínuszként jelentkezett. A magyar bank helyzetét nehezíti, hogy a magyarországi gazdasági környezetben továbbra sem várható pozitív fordulat. A bajor tulajdonos inkább a kockázati céltartalékok további növekedésére számít, elsődlegesen az ingatlanprojekt-portfólió esetében, noha ezek szintje már jelenleg is magas az MKB-nál.

Rosszak a kilátások

Szintén ront a kilátásokon a bankadó és tranzakciós illeték. A BayernLB csoportszinten 51 millió euró bankadót fizetett be az év első kilenc hónapjában, amelyből aránytalanul soknak érzik az MKB 46 millió eurós adófizetését.

A bajor bank várakozásai szerint az MKB várhatóan a jövőben is a mostanihoz hasonló, kedvezőtlen gazdasági környezetben tevékenykedik majd. Ebben további bizonytalanságot okoznak az olyan politikai indíttatású megoldások, mint például a devizahitelesek újbóli kormányzati kisegítése, amelyek végső soron a bankszektoron csapódnak le újabb veszteségek formájában, és amelyek további racionalizálási lépéseket kényszeríthetnek ki – áll a BayernLB harmadik negyedéves jelentésében.

Az MKB esetleges eladásáról már számos hír keringett az elmúlt években a magyar bankpiacon, a legutóbb az OTP-t tartották a legelszántabb vevőjelöltnek.