Kína a piacgazdaság útján

Vágólapra másolva!
Érdemes lehet az ázsiai régió papírjai között befektetési lehetőségeket keresni, mivel a ma ismertetett gazdasági reformok megvalósulásával Kína fokozatosan áttér egy sokkal inkább piaci alapon működő gazdasági szerkezetre. Ez pedig nemcsak a kínai gazdaság növekedésére, de az egész régióra és a piacokra is hatással lesz. A K&H Alapkezelő véleménye.  
Vágólapra másolva!

Jó irányba tett óvatos lépések

A Kínai Kommunista Párt XVIII. kongresszusának 3. plenáris ülésén megadták azokat az irányvonalakat, amelyek meghatározzák a következő 5-10 év gazdasági reformintézkedéseit. Ennek egyik és talán legfontosabb eleme a belső kereslet felpörgetése lesz, mégpedig úgy, hogy a szociális hálót a közalkalmazottakon kívül kiterjesztik egy szélesebb körre, így a lakosságnak több elkölthető jövedelme marad, ami a fogyasztást serkenti.Emellett a vidéki, közösségi tulajdonban lévő földeknél erősítik a magántulajdon szerepét, ami igazságosabb jövedelemelosztást biztosít majd a gazdák számára.

A reform másik fő iránya a versenyképesség növelése lehet, amit a magánszektor erősítésével kívánnak elérni. Ezzel kapcsolatban sok információ ugyan még nem ismert, de feltehetően egy privatizációs hullám indul majd el. Az eddigi bejelentések ugyanakkor nem utalnak arra, hogy ez a reformszellem a bankszektort és az állami vállalatokat is érintené, amit a piacok negatívan értékeltek, mivel ez jelentett volna igazán garanciát az erőforrások hatékonyabb felhasználásához.

Hatások, mellékhatások

A piacgazdaság felé történő, vártnál is óvatosabb elmozdulás miatt a piac első reakciója inkább negatív volt. Az irány azonban egyértelműen jó, mivel lehetővé teszi, hogy Kína fokozatosan áttérjen a belső, lakossági fogyasztásra épülő gazdasági modellre. Ezzel pedig egy új, sokkal inkább piaci alapon működő gazdasági szerkezet jöjjön létre.

Ez ugyan valamelyest lassabb, de kiegyensúlyozottabb növekedést tesz lehetővé a jövőben. A világ második legnagyobb gazdasági régióját tekintve a folyamat igen meghatározó lehet, nemcsak az ázsiai és a fejlett piacok szempontjából, de export-import kapcsolatai révén a nyersanyagpiac jó részének is.

A kínai belső fogyasztás élénkülése komoly lendületet adhat a régió fogyasztási cikkeket előállító országainak, vállalatainak, így néhány éves távlatban gondolkodva érdemes a régió papírjaiba fektetni.

A fenti folyamatokat aknázza ki a K&H Ázsia alap és a K&H feltörekvő piaci részvényalap, amelyekben a kínai fogyasztási szektor és az érintett koreai és tajvani vállalatok kerültek felülsúlyozásra.

Shanghai Composite heti grafikon Forrás: Bloomberg