Elad a Nokia, de nem vesz

Vágólapra másolva!
Beleegyeztek a részvényesek a Nokia készülékgyártásának eladásába, de a pletykákkal ellentétben egyelőre nem vásárolja fel az Alcatelt a cég.
Vágólapra másolva!
  • Jóváhagyták a Nokia részvényesek a készülékgyártás értékesítését a cég tegnapi rendkívüli közgyűlésén.
  • A döntés nem meglepő, hiszen a veszteséges üzletágért hatalmas pénzt, 5,44 milliárd eurót fizetne a Microsoft.
  • Az üzletet várhatóan 2014 elején ütik nyélbe, ha a versenyhatóságok sem találnak benne kivetni valót.
  • A Microsoft és a Nokia szeptember elején jelentették be, hogy előbbi felvásárolja utóbbi telefongyártó divízióját és egy rakás ehhez kapcsolódó szabadalmat.
  • A Nokia ezentúl főként a mobilhálózatok építésére és üzemeltetésére fog fókuszálni, ezért vásárolta ki közös vállalkozásukból a Siemenst is 1,7 milliárd euórért a nyáron.
  • Ezért is röppent fel, hogy a készülékgyártásért kapott summából a Nokia megvenné az Alcatel-Lucent mobilhálózatokkal foglalkozó részlegét, de a Wall Street Journal szerint erről letett a Nokia menedzsmentje.
  • A Nokia nyár óta megduplázta árfolyamát, de a tegnapi hírekre negatívan reagált, 3 százalékos eséssel 5,82 eurón zárt. Ma eddig újabb 0,9 százalékot esett a részvény.

Hallgassa meg befektetési klubunkon, mibe fektetnek a profik év végén!

Időpont: 2013. december 16., 17:30

A rendezvény INGYENES