Hernádi: új piacok felé kacsintgat a Mol

Vágólapra másolva!
Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója a CNBC-nek adott interjújában kiemelte, hogy a Mol új lehetőségek után kutat, amivel a társaság stabilitását tudnák növelni.
Vágólapra másolva!

Interjút adott a CNBC-nek a Mol elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt, aki elmondta, hogy a Mol új lehetőségek után, aminek a célja a cég stabilitásának a növelése.

Hernádi szerint főleg a kutatás és kitermelés üzletágban van a nagyobb növekedési lehetőség. Új piacok, új országok irányába is nyithat a Mol. A társaság elnöke kiemelte, hogy főleg stabilabb országok felé próbálnak nyitni.

A beruházásokat a Mol tovább folytatja Pakisztánban és Kurdisztánban - mondta Hernádi.

Az INA-val kapcsolatban megjegyezte Hernádi, hogy a cég piaci alapon működik, de a horvát kormány és néhány üzleti kör szeretné ha a cég inkább állami modelben működne. Amiből az következik, hogy inkább a rövid távú profitra koncentrálnának, nem a hosszú távúra a horvátok.

A Mol érdeklődése az új piacok iránt nem számít újdonságnak a legutóbbi gyorsjelentés óta, amikor Hernádi kiemelte, hogy a Mol számára van lehetőség inorganikus lépések megvalósítására.