Nagy ugrás előtt a közösségi médiacégek?

Vágólapra másolva!
Egyre jobb formában van a közösségi médiacégek két kiemelkedő alakja, a Zynga és a LinkedIn, ugyanakkor a Facebook nem muzsikált túl jól az elmúlt hetekben. A Zynga kétségtelenül elindult a korábbi szintek felé, míg a LinkedIn egy kisebb korrekció után újból történelmi csúcsra törhet. 
Vágólapra másolva!

ZYNGA (Nasdaq): Visszatöltheti a korábbi rést

Ismét a 4 dolláros ellenálláshoz érkezett el a Zynga árfolyama, ami eddig megakadályozta a nagyobb emelkedésben a papírt.

Látszólag azonban most nemcsak egyszeri felhúzásról van szó, hanem tartósan a 4 dollár közelébe jutott vissza az árfolyam.

Az 50 napos mozgóátlagról és az emelkedő trendvonalról pattant fel az árfolyam néhány nappal korábban, ráadásul az MACD indikátor vételi jelzése után újult erővel folytathatja útját észak felé a papír.

Ha sikerülne áttörni a 4 dolláros ellenállást, akkor 4,5 dollárig könnyedén mehetne a részvény, mivel ott húzódik meg az első komolyabb ellenállás. Viszont akár még 5 dollárig is szárnyalhat a Zynga, ha a teljes rést visszatöltené.

A Zynga árfolyama (Nasdaq) Forrás: Bloomberg, Investor.hu

LINKEDIN (Nasdaq): Visszatöltheti a korábbi rést

Jól fest a LinkedIn grafikonja is, az elmúlt napokban éppen az emelkedő trendvonalat érintette az árfolyam, ahonnan már június közepén is kiderült, igen nagyot tud pattanni a papír.

A szeptemberi történelmi csúcs után a 76,4 százalékos Fibonacci szintig is visszakorrigált az árfolyam, ahonnan jó eséllyel akár a korábbi, 256 dollárig szintig is eljuthat.

Ezt segítheti az MACD indikátor is, ami vételi jelzést adott az elmúlt napokban.

Ugyanakkor az 50 napos mozgóátlagot még le kell győznie a LinkedIn részvényének, ahhoz új csúcsra tudjon emelkedni a papír, vagy legalább megközelítse azt.

A LinkedIn árfolyama (Nasdaq) Forrás: Bloomberg, Investor.hu

FACEBOOK (Nasdaq) : Romló kép

A 45-46,4 dolláros szint tartja a lelket a Facebook papírjában, amely az októberi 55 dolláros csúcs óta az idejét többnyire korrekcióval töltötte.

A részvény beesett az 50 napos mozgóátlag alá is, amit visszatesztelt és lefordult róla. Így egyre több viharfelhő jelenik meg a grafikonon.

Az indikátorok sem festenek jól, az MACD eladási jelzést mutat, az RSI pedig csökkenő irányban araszol a déli irányba.

Ha 45 dollár alá benéz a Facebook, akkor a 42,5 dolláros szint lehet az első támasz, aminek törése után komolyabb zakó is várhat a papírra.

A Facebook árfolyama (Nasdaq) Forrás: Bloomberg, Investor.hu