Romániában is mentenék a devizahiteleseket

Vágólapra másolva!
Bihar megyei képviselők kezdeményezésére törvény készül Romániában a devizahiteles-mentésről.
Vágólapra másolva!

Romániában a hitelek ötöde, az 5000 euró feletti kölcsönöknek pedig a negyede nem teljesít – legalábbis ezt hozzák fel indokként azok a Bihar megyei képviselők, akik törvénytervezetet nyújtottak be a parlamenthez a devizahitelek kedvezményes előtörlesztéséről – írja a Népszabadság.

A tervezet szerint a devizaalapú hiteleket lejben is lehetne törleszteni, mégpedig annak a hónapnak a középárfolyamán, amelyikben a hitelt felvették. A törlesztők akár 25 százalékkal is csökkenhetnek, de a tervezet készítői szerint a bankok is jól járnának, mivel nem kellene vesződniük az adósságbehajtással, és az adós továbbra is fizető ügyfelük maradna.

A kedvezményes törlesztéssel bármelyik adós élhet.