60 milliárddal több jutna az önkormányzati adósságrendezésre

2013.11.21. 17:55

A parlament gazdasági bizottsága benyújtotta módosítóit a 2014-es költségvetéshez. Javaslataik alapján több pénz jutna a Balaton fejlesztésére is, de az önkormányzatok adósságrendezésére szánt keret nőne leginkább.

Egyebek mellett az önkormányzati adósságkonszolidáció miatt nyújtott be módosító indítványokat a jövő évi költségvetéshez a parlament szakbizottsága csütörtökön. Az Országgyűlés honlapján olvasható módosító indítványok egyike szerint 4 milliárd forintról 64 milliárdra emelkedik a települési önkormányzatok adósságkonszolidációjához kapcsolódó állami támogatás.

A főváros kötelezően ellátandó helyi közösségi közlekedési feladatainak támogatása 10 milliárdról 24 milliárd forintra emelkedik. Ennek forrása az áfabevételek azonos mértékű növelése.

A tanyafejlesztési program 1 milliárd 415 millió forintos előirányzatához – a tanyavillamosításra – további 250 millió forintot adna a bizottság.

Sportági fejlesztésre, illetve a sportszövetségek adósságrendezésére az eredeti előirányzat 10 milliárd 979 millió forint volt. Ehhez a bizottság 1 milliárd 572 millió forint kiegészítést javasol.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezetben szereplő 1 milliárd 140 milliós területfejlesztési célelőirányzatból 220 millió forint külön sorra kerül, és ez az összeg a Balaton fejlesztésére szolgál majd.

A kötelező óvodába adás elvetése miatt 132 milliárd 232,5 millió forintról 132 milliárd 29 millió forintra csökkenne az óvodapedagógusok bértámogatása. Az óvodák működtetési költsége pedig 16 milliárd 743 millióról esne 16 milliárd 711 millió forintra.

A fővárosi, továbbá a megyei és járási kormányhivatalok az eredeti 119 milliárd 590 millió támogatás mellé további 1 milliárd 244 millió forintot kapnának a bizottság javaslata szerint. Ennek forrása a szociális és gyermekvédelmi, gyermekjóléti továbbá köznevelési feladatellátás keretének a csökkentése.

A rendőrség dologi kiadásaira 792 millió forint többlethez jutna, ezt az összeget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal igazgatásától javasolja elvonni a bizottság. Az átcsoportosítás célja a közúti határátkelőhelyek üzemeltetése.

A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása 11 milliárd 899 millió forintról 11 milliárd 344 millió forintra csökkenne. A színházak támogatása több mint félmilliárddal, 9 milliárd 434 millió forintra esik. Az indoklás szerint ennek oka az, hogy a Budapesti Operettszínházat az önkormányzattól átvette a kormány, így annak a támogatása visszaszáll az Emberi Erőforrások Minisztériumára.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közútkezelői feladatokat vett át az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt.-től. Ezzel összefüggésben 10 milliárd forint tőkeemelésre van szüksége, amellyel azonos összegű tőkét vonna ki az MFB az ÁAK-ból a bizottság javaslata szerint.

A jogi segítők és a kirendelt ügyvédek óradíja 3 ezer forintról 4 ezer forintra emelkedne az egyik módosító javaslat szerint.