Orbán sürgeti a Kúriát, mondjon már valamit a devizahitelezésre

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor kormányfő bár nem utasíthatja a Kúriát, de jelezte, iparkodjanak és adjanak iránymutatást a devizahitelezésre. A kormány részben a Kúriára tolta a felelősséget a devizahitelesek megmentése ügyében azzal, hogy addig vár, amíg a Kúria nem mond valamit. Pedig más lassan fél éve, hogy a kabinet belengette, lépni készül. November elején csak részmegoldás született.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök reméli, hogy az igazságszolgáltatás mielőbb állásfoglalást hoz a devizahitelek ügyében. Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak adott interjúban azt mondta: miután a bankok a hitel nyújtásakor minden szakmai ismerettel rendelkeztek, és erősebbek az adósoknál, "tudni szeretnénk, az igazságszolgáltatás szerint vajon nem a bankoknak kellene-e viselniük - mint a józan erkölcsi érzék diktálná - az árfolyamváltozásból fakadó veszteséget". A másik kérdés, amelyben a kormány állásfoglalást vár, hogy szabad-e a bankoknak egyoldalúan, az adósnak kedvezőtlenül módosítani a kamatot.

A kormányfő jelezte, hogy nem befolyásolhatja a bíróságot, de bízik a gyors döntésben, mert az a véleménye, hogy már "tegnap is késő lett volna". Ezért kéri az igazságszolgáltatást, hogy amint lehet, hozzon világos állásfoglalást.

A kormány a devizahiteles-mentés időzítésének felelősségét rátolta a Kúriára azzal, hogy november 1-je körül kormányzati illetékesek jelezték, addig várnak a végső megoldással, amíg a Kúria nem hoz jogegységi döntést. Ezt annak ellenére közölték kormánytisztviselők, hogy már a nyár eleje óta belengették, a kormány a devizahitelesek újabb mentőcsomagját készíti. Előbb augusztus végéről tolták el a konkrét terv bejelentését november elejére, aztán, miután a bankok másodszor is kidolgozták javaslatukat és azt átadták a kormánynak, a kabinet novemberben csak egy részmegoldást dobott össze, kiszélesítették az árfolyamgátat, és jelezték, várnak a Kúria iránymutatására.

Hogy az mikor lesz, nem tudni. Pár hete még volt olyan értelmezés, hogy akár ebben a hónapban megszülethet a jogegységi döntés, de ebből nagy valószínűséggel nem lesz semmi. Így lehet, hogy még heteket, akár hónapokat kell várni erre.

A kormányfő mellbevágónak nevezte, hogy a bankok - mint a Gazdasági Versenyhivatal megállapította - kartelleztek a végtörlesztés meghirdetését követően.