Remek lakáspiaci adatok az USA-ból

Vágólapra másolva!
Remek lakáspiaci makroadatok láttak napvilágot az Egyesült Államokból. A kiadott lakásépítési engedélyek több mint ötéves csúcsra ugrottak, és a nagy amerikai városokban is kétszámjegyű ütemben növekedtek a lakásárak.
Vágólapra másolva!
  • Az októberben kiadott újlakás-építési engedélyek 1,03 millióra emelkedtek, ami 6,2 százalékos növekedésnek felelt meg havi alapon. Ráadásul utoljára 2008 júniusában tudott ilyen magas értékről beszámolni a kereskedelmi hivatal. Szeptemberben pedig 5,2 százalékos volt a havi növekedés.
  • Az S&P Case-Shiller lakásárindex szerint 13,3 százalékkal emelkedtek a lakásárak a 20 legnagyobb amerikai nagyvárosban szeptemberben éves alapon (várt: 13%, előző hó:12,8%). Augusztushoz képest 1 százalékos volt az áremelkedés (várt: 0,9%, előző: 0,9%).
  • A szeptemberi lakásárindex pedig 0,3 százalékos növekedésről árulkodott, ami viszont némileg elmaradt az elemzők által várt, és az előző havi 0,4 százalékos bővüléstől.
  • Az amerikai lakáspiac pörgése a Fed laza monetáris politikájának köszönhető, ami veszélyes hasonlóságokat mutat a korábbi években megfigyelt példákkal, melyre korábbi cikkünkben is felhívtuk a figyelmet.
  • A megkezdett lakásépítések alakulásáról ugyanakkor a szokásokkal ellentétben nem közölt adatot a minisztérium, az októberi kormányzati leállással indokolva a lépést.
EURUSD rövid távú grafikon Forrás: [Bloomberg, Investor.hu]

A hírekre erősödni kezdett a dollár, és az 1,352-es szintekig ereszkedett le az euróval szembeni árfolyama.

EURUSD rövid távú grafikon Forrás: [Bloomberg, Investor.hu]