Végigsöpört a Futótűz a filmstúdión

Vágólapra másolva!
158 millió dolláros bevétellel mindenidők hatodik legjobb nyitóhétvégéjét produkálta Az éhezők viadala: Futótűz az amerikai mozikban. A Lions Gate filmstúdió részvényeit azonban mégis óriási, több mint 10 százalékos mínuszba taszították a befektetők, mivel a várakozásoktól némileg elmaradtak a bevételek, és ezt profitrealizálásra használták ki a részvényesek az idén több mint 90 százalékot szárnyaló részvény piacán.
Vágólapra másolva!

Hiába a valaha volt hatodik legerősebb nyitóhétvége, és hiába mindenidők legjobb novemberi debütálása, Az éhezők viadalának második részétől, a Futótűztől. A részvényesek hatalmas eladói nyomást helyeztek a Lions Gate filmstudió árfolyamára hétfőn, több mint 10 százalékos mínuszba taszítva az árfolyamot.

Az amerikai mozikban a BoxOffice.com által várt 166 millió dolláros jegybevétel helyett ugyanis „csak” 158 millió dollárt hozott a film. Voltak olyan elemzők, akik a 170-180 millió dollár közötti bevételeket sem tartottak elképzelhetetlennek. (Hétfőn korábban még 161,1 millió dolláros bevételről szóltak a hírek.)

A csalódást pedig a részvényesek profitrealizálásra használhatták ki, mivel a Lions Gate árfolyama múlt hét péntekig több mint duplázódott idén. A hétfői "fekete napon" azonban július eleji szintekre üttöték vissza a papírt. A keddi kereskedés elején 30 dollár körül ingadozik az árfolyam.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

A Rentrak elemzőcég adatai szerint a Futótűz a két legújabb Batman film (A sötét lovag és A sötét lovag: Felemelkedés) mögé került a legjobb nyitást produkáló filmek között az USA-ban. Idén pedig csak a Vasember 3 (174 millió dollár) tudta felülmúlni a Jennifer Lawrence főszereplésével készült alkotást.

Forrás: Fórum Hungary

A nemzetközi bevételek 146,6 millió dollárt tettek ki, vagyis összesen 304,6 milliót szedett össze a film a nyitóhétvégén. Az elemzők szerint a növekedési potenciál az USA-n kívüli piacokon van, ahol a folytatások rendszerint nagyon jól teljesítenek. A Mogil szakértője szerint 450 millió dolláros bevételt is elérhet a film az Egyesült Államokon kívül, míg a Seeking Alpha pénzügyi portálon megjelent elemzés 370-395 millió dolláros bevételt prognosztizál az észak-amerikai piacon.

Így világszerte 800 millió, vagy a fölötti bevétel is összejöhet, ami a film 130 milliós becsült költségét tekintve szép profitot jelentene a stúdiónak. (Persze a jegybevételekből nem minden a stúdiót illeti.) Ráadásul a későbbi DVD-eladásokból és fizetős letöltésekből is folynak majd be szépen az összegek.

Forrás: Bloomberg, Lions Gate, Investor.hu

A kasszasikerben segítségére lehet a Futótűznek, hogy most következik a hálaadási hétvége az USA-ban, ami rendszerint több mozilátogatót vonz, illetve az is, hogy csak december 13-án érkezik igazi kihívója a Hobbit második részének személyében. A sem elhanyagolható, hogy a nézők szeretik is a filmet, ugyanis a Rotten Tomatoes oldalon 89 százalékon, míg az IMDb-n 8,3 ponton áll a film értékeltsége. Az Origo filmklub oldalán is elolvashatják a film kritikáját.

Persze a Lions Gate árfolyama szempontjából lényeges, hogy ne csak ez az egy filmje legyen sikeres a stúdiónak. Így jövő márciusban már egy újabb potenciális blockbustert is mozikba küldenek, a szintén a fiataloknak szóló, A beavatott (Divergent) személyében, amit sokan már most Az éhezők viadalához hasonlítanak. Ha az is a cég várakozásainak megfelelően alakul, abból a részvényesek is profitálhatnak majd, habár kérdéses, hogy kíváncsi lesz-e rá a célközönség.

A papírt egyébként a 30 dolláros szint és a közelében lévő 200 napos mozgóátlagnak sikerült megtartani. Kérdés, hogy a következő napokban merre veszi az irányt a részvény, ugyanis ha elesne a 30 dollár körüli szint, akár még nagyobb lejtmenet is jöhetne, amit az MACD indikátor csökkenő trendje is erősíthet. Ha emelkedésnek indulna, akkor első körben az 50 napos mozgóátlagig tarthantna a visszakapaszkodás.

A Lions Gate árfolyama (NYSE) Forrás: Bloomberg, Investor.hu