Óránként 2500 forintos minimálbér jöhet a németeknél

Vágólapra másolva!
Létrejött a nagykoalíció Németországban, miután az érintett felek 17 órás tárgyalást folytattak egymással.
Vágólapra másolva!
  • A tárgyalások az Angela Merkel vezette CDU/CSU konzervatív pártszövetség és a szociáldemokrata párt (SPD) között zajlottak.
  • A nagykoalíció létrejötte természetesen jó hír Németország számára, hiszen hónapok óta tartó politikai bizonytalanságnak vet ezzel véget, továbbá az európai szintű bankunió létrehozását is segítheti a német kormány felállása.
  • Ugyanakkor Merkel engedett az SPD nyomásának, és 8,5 eurós óránkénti minimálbérrről született megállapodás. A jelenlegi forint-euró árfolyam mellett ez óránként közel 2500 forintot jelenthet majd.
  • A gazdaság számára ugyanakkor nem értékelhető annyira pozitívan a lépés, mivel a liberalizált német munkaerőpiac jól működött az elmúlt években, és sok elemző szerint elsősorban ennek volt köszönhető az alacsony munkanélküliség is.
  • A hírekre a DAX index ugyan 0,2 százalékos pluszban található, de valamelyest alulteljesítőnek számít Európában.
A DAX index alakulása Forrás: Bloomberg, Investor.hu