Vágólapra másolva!
Ma is zsákolják a befektetők az európai és amerikai részvényeket, melynek köszönhetően a német DAX index új történelmi csúcsot ütött, míg az amerikai S&P 500 és a Dow Jones is soha nem látott szinteknél jár. Itthon szintén a plusszok domináltak, bár zárásra kissé veszített előnyéből a BUX, miután a Mol és a Magyar Telekom is visszaesett. 
Vágólapra másolva!

A nagy lendület kissé alábbhagyott zárásra a magyar piacon, a BUX végül 0,9 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést.

Forrás: [Bloomberg, Investor.hu]

A főbb papírok közül a Mol és a Magyar Telekom délután veszített kicsit előnyéből, az olajpapír 2,5 százalékos, az utóbbi 1,4 százalékos pluszban zárt. Ezzel korrigálták a tegnapi, MSCI-index átsúlyozás miatt bemutatott mélyrepülésüket. Az OTP viszont tovább emelkedett, és 2,2 százalékot drágult ma. A Richter viszont nem tudott kimászni a mínuszokból, és 2,5 százalékot esett.

Forrás: [Bloomberg, Investor.hu]

A forint gyengülni kezdett ma, és már a 299-ös szint fölött mozog az euróval szembeni árfolyama. A dollár/forint jegyzése 220,3-nál, a svájci franké 242,6-nál található.

EURHUF rövid távú grafikon Forrás: [Bloomberg, Investor.hu]

Európában tartják a pluszokat a részvényindexek, a német DAX index 0,6 százalékos emelkedés után új történelmi csúcsot ütött. A legjobban az olasz FTSE/MIB teljesít, mivel a befektetők optimistán várják a mai olasz parlamenti szavazást, ahol a döntéshozók Silvio Berlusconi szenátusi mandátumáról is szavaznak.

Forrás: [Bloomberg, Investor.hu]
DAX index értéke (pontban) Forrás: [Bloomberg, Investor.hu]

Az európai részvények közül a Repsol stagnál a tegnapi rali után, és a Raiffeisen is csak mérsékelt emelkedésre képes a kedvező gyorsjelentése ellenére.

Hallgassa meg befektetési klubunkon, mibe fektetnek a profik év végén!

Időpont: 2013. december 16., 17:30

A rendezvény INGYENES

Amerikában nem pihennek a részvényindexek, melyek közül a Dow Jones és az S&P 500 továbbra is történelmi csúcsa körül mozog 0,2 százalékos emelkedés után. A Nasdaq pedig 0,4 százalékot erősödött, amivel új tizenhárom éves csúcsot ütött.

Forrás: [Bloomberg, Investor.hu]

Pedig a mai makroadatok vegyesen sikerültek, a heti friss munkanélküli segélykérelmek száma jobb lett, mint amire az elemzők számítottak, ugyanakkor a tartós cikkek rendelésállománya visszaesést mutatott havi alapon, holott bővülést vártak a szakértők.

A nap egyik nyertesének a Hewlett-Packard számít, mivel részvényei 7,6 százalékot drágultak a remek gyorsjelentés után.