A 2011-es 13 százalékról 2012-ben 12 százalékra csökkent a fluktuáció, ezen belül alig 6 százalékot tesz ki az önkéntes távozás, áll a menedzsment-tanácsadó Hays Group friss elemzésében.

A cég szakemberei a tavalyi adatok alapján 2013-ban sem várnak nagy változást. Szerintük, ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, akkor 2016 után várható az elvándorlás felpörgése.

A cég tapasztalatai szerint első körben a vállalati vezetők, vezető beosztású munkavállalók elvándorlására lehet majd számítani. A vezetők bére ugyan magyar viszonylatban magasnak számít, de még mindig csak 55-60 százalékát éri el a megfelelő nyugati béreknek. Képzettségük és nyelvi tudásuk miatt ugyanakkor más piacokon is megállják a helyüket.

Iparágakat tekintve a megnövekvő fluktuáció első körben az információs és telekommunikációs (ICT) vállalatokra, valamint a szakértői szolgáltatásokat nyújtó és az egészségügyi, illetve gyógyszeripari vállalatokra lesz jellemző. A kiskereskedelmi ágazat az előrejelzések szerint 2016-tól fog a jelenséggel szembesülni, amikortól az egyéni fogyasztás is fellendül.

Az elvándorlás felerősödésében a vállalatvezetési változások is segítenek: multinacionális vállalatok központosítják a döntéshozó funkciókat, így a kisebb országokban kevesebb vezetői munkahely maradhat.

A felmérés szerint Európában a növekedés beindulásával nő meg majd jelentősen az elvándorlás a következő három évben, ahogy a gazdasági és a munkaerő-piaci feltételek javulnak. Mindez jelentős költségként jelentkezhet a cégeknél, mivel évekig képzett tehetségeket és kulcsmunkavállalókat veszíthetnek el.

A tanulmány szerint a fluktuáció (vagyis a cégtől távozó alkalmazottak aránya) 2016-ban 18,7 százalékon fog tetőzni Európában, ahol 39 millió munkavállaló hagyhatja el jelenlegi alkalmazóját. Ez jelentős, 9,4 százalékos növekedést jelent a 2012-es adathoz képest.